Torna ob: Makra a női győztes, a Békéscsaba a csapatbajnok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.11.20. 21:33
Makra Noémi nyerte a női tornászok mesterfokú országos bajnokságát Győrben, a csapatbajnokságot pedig a Békéscsaba.

Az októberi glasgow-i világbajnokságon egyéni összetettben döntőbe jutott Makra – a szövetség beszámolója szerint – különösen felemáskorláton és gerendán remekelt, a legmagasabb pontszám is az övé volt előbbi szeren 14,700-zal. Békéscsabai klubtársa, az olimpikon Böczögő Dorina lett a második, aki a legjobb teljesítményt talajon nyújtotta. A szombathelyi Dévai Boglárka állhatott a dobogó harmadik fokára.

A nőknél nyílt volt a csapatviadal, a felnőttektől a serdülőkig mindenki indulhatott, de együttesenként legalább egy felnőttnek a szerekhez kellett lépnie. A Böczögő, Makra, Szabó Mónika, Katona Barbara, Szujó Dorka összeállítású békéscsabai együttes több mint négypontos hátránnyal indult a tavaszi forduló után, akkor ugyanis a tavalyi csapatbajnok KSI SE győzött. Most viszont a sportiskolások nem tudtak teljes csapattal kiállni, több felnőtt versenyzőjük is hiányzott, Böczögőék pedig a legtöbb szeren remekeltek, így megnyerték a második fordulót. Összesítésben nagy fölénnyel győztek, ezzel visszahódították a csapatbajnoki címet. A KSI SE végzett a második, a szombathelyi Delfin SI SE pedig a harmadik helyen.

TORNA
NŐK
MESTERFOKÚ BAJNOKSÁG, EGYÉNI ÖSSZETETT

1. Makra Noémi (TC Békéscsaba) 55.500 pont
2. Böczögő Dorina (TC Békéscsaba) 53.500
3. Dévai Boglárka (Delfin SI SE) 50.900
ORSZÁGOS CSAPATBAJNOKSÁG
1. TC Békéscsaba (Böczögő Dorina, Makra Noémi, Szabó Mónika, Katona Barbara, Szujó Dorka) 404.100 pont
2. KSI SE 386.800
3. Delfin SI SE 377.800

FÉRFIAK
MESTERFOKÚ BAJNOKSÁG, EGYÉNI ÖSSZETETT
1. Babos Ádám (FTC YBL Tervező) 82.650 pont
2. Vágner Levente (FTC YBL Tervező) 81.900
3. Szabó Nándor (Győri AC) 81.200

ORSZÁGOS CSAPATBAJNOKSÁG
1. FTC YBL Tervező 494.850 pont (Dudás Norbert, Schweigert Dávid, Babos Ádám, Vágner Levente, Boncsér Krisztián)
2. BHSE 485.200
3. Vasas SC 191.400

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik