Birkózás: Athén olimpiai bajnoka is segíti a válogatottat

2015.11.24. 12:43
Majoros István, az athéni olimpia bajnoka a jövőben segítőként dolgozik majd – a szöuli aranyérmes – Sike András szövetségi kapitány mellett a kötöttfogású birkózóválogatottnál.

„A szövetség vezetősége megkeresett, egyeztettünk és én igent mondtam, elvégre ki képes félvállról venni egy ilyen felkérést?” – mondta a magyar szövetség Facebook-oldalán megjelent cikkben a 2004-es játékokon 55 kilogrammban győztes Majoros. Hozzátette, jól ismeri a válogatott tagjait, akikkel „kifogástalan” a viszonya, csakúgy, mint a szövetségi kapitánnyal.

Jövőbeni feladatait illetően úgy fogalmazott, hogy Sike Andrással egyeztetve taktikai tanácsokat ad majd a sportolóknak, s a szőnyegen mutatott produkcióikkal kapcsolatban kell észrevételekkel előállnia.

Emellett a fogyasztásról szerzett tapasztalatait is megoszthatja majd Lőrincz Tamásékkal, ugyanis a 41 éves Majoros az egyik legnagyobb fogyasztónak számított a maga idejében.

„Tény, a csúcsfogyasztásom 13 kiló volt. Emlékszem, csak fokozatosan tértem vissza az élők világába egy ekkora, az emberi szervezet ellen elkövetett erőszak után…” – tette hozzá Majoros István, aki a magyar birkózósport eddigi utolsó olimpiai bajnoka.

 

Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
14 órája

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Sike András: Még mindig megvan bennem a tűz!

Utánpótlássport
2026.08.28. 19:39

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33