Testépítés: négy ujjal és lábak nélkül vett részt a versenyen – kép, videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.20. 20:12
A kitartás mintaképe lehetne Tacjana Hvicko. A 24 éves ukrán hölgy anyukája négy évvel az 1986-os csernobili atomkatasztrófa után a sugárfertőzött területen járt, miközben Tacjana a méhében volt. Ennek következtében  rendellenességekkel született.


Fotó: muscleandfitness.com
Fotó: muscleandfitness.com



Tacjanát, aki négy ujjal született, és egyik lába sem volt ép, nem akarták megtartani a szülei, így árvaházba adták, majd négyévesen adoptálta egy másik család. A térdével tanult meg járni. Mindössze 13 éves volt, amikor ismét árvaházba került. Nem neheztelt emiatt a nevelőszüleire, mert tudta, hogy a legjobbat akarták neki ezzel. Aztán Fehéroroszországba vitték, hogy hasonlóan hátrányos helyzetű gyerekkel legyen.

Végül amerikai segítséggel Kansasban kötött ki, ahol műlábakat kapott. Tacjana elkezdett sportolni. Hosszútávfutó lett, többször teljesítette már a félmaratoni távot is. Emellett testépítéssel kezdett foglalkozni. Bizonyította saját magának és a világnak, hogy nincs lehetetlen.



A napokban részt vett élete első testépítő versenyén. „Előfordul, hogy frusztrált vagyok, amikor edzek, mert időt kell szakítanom a gyakorlatokra.” A futásról alkotott véleménye: „A futás ébresztett rá: nem gond, hogy amputált vagyok. Minden alkalommal, amikor felcsatolom a műlábaimat a futáshoz, kissé félelmetesnek érzem magam.”

Fotó: muscleandfitness.com
Fotó: muscleandfitness.com

Legfrissebb hírek

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
14 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21

Így fussunk hatékonyan a nyári kánikulában

Csupasport
2026.07.04. 19:58

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
2026.06.08. 11:25

Meglepetés: Duplantis kikapott hazai pályán

Atlétika
2026.06.07. 19:33

Bronzérmet szerzett, mégsem elégedett Kelemen Anett

Csupasport
2026.04.02. 11:59

Korosztályos magyar győzelmek és világcsúcsok a 48 órás vb-n

Csupasport
2026.04.01. 15:55