Sportgazdaság: Federer az első, CR-ék hátrébb a sorban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.23. 22:25
Egy londoni üzleti iskola tanulmánya szerint Roger Federer a világ legpiacképesebb sportolója. A dobogóra még két golfozó fért fel, az első húszban pedig csak három labdarúgó található.

A London School of Marketing által készített kimutatásban a sportolókat a piaci értékük alapján állították sorba, mégpedig az alapján, hogy bevételük hány százalékát képezik a szponzoroktól kapott pénzek, illetve a közösségi médiában milyen mértékben vannak jelen.

A lista élére Roger Federer kerül, aki nemcsak a teniszpályán, hanem azon kívül is példamutatóan viselkedik, rengeteg pénzt költ adományokra és alapítványaira.

A svájci mögött két amerikai golfozó található, Tiger Woods és Phil Mickelson. Épphogy lecsúszott a dobogóról két NBA-sztár, LeBron James és Kevin Durant, míg Cristiano Ronaldót csak a tizedik helyen találjuk. A Real Madrid klasszisán kívül még két futballista fért fel a húszas listára, Lionel Messi és Neymar.

A VILÁG LEGPIACKÉPESEBB SPORTOLÓI A LONDON SCHOOL OF MARKETING TANULMÁNYA SZERINT
1. Roger Federer (svájci, teniszező)
2. Tiger Woods (amerikai, golfozó)
3. Phil Mickelson (amerikai, golfozó)
4. LeBron James (amerikai, kosárlabdázó)
5. Kevin Durant (amerikai, kosárlabdázó)
6. Rory McIlroy (északír, golfozó)
7. Novak Djokovics (szerb, teniszező)
8. Rafael Nadal (spanyol, teniszező)
9. Mahendra Singh Dhoni (indiai, krikettező)
10. Cristiano Ronaldo (portugál, labdarúgó)
11. Kobe Bryant (amerikai, kosárlabdázó)
12. Marija Sarapova (orosz, teniszező)
13. Lionel Messi (argentin, labdarúgó)
14. Usain Bolt (jamaicai, futó)
15. Neymar (brazil, labdarúgó)
16. Andy Murray (skót, teniszező)
17. Nisikori Kei (japán, teniszező)
18. Derrick Rose (amerikai, kosárlabdázó)
19. Floyd Mayweather (amerikai, ökölvívó)
20. Serena Williams (amerikai, teniszező)

Legfrissebb hírek

Lionel Messiék gól nélküli döntetlent játszottak Ben Romdanék ellen a klub-vb nyitányán

Klub-vb
Tegnap, 7:32

Úgy fest, Cristiano Ronaldo marad az Al-Naszrnál, az MU-nál elkezdődött a nagytakarítás

Minden más foci
2025.06.09. 22:00

IFFHS: Cristiano Ronaldónak megvan a 36. trófeája

Minden más foci
2025.06.09. 13:57

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43

Cristiano Ronaldo bejelentette, hogy nem vesz részt a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
2025.06.07. 13:28

Nem mind arany, ami fénylik – a Cristiano Ronaldo-hatás Szaúd-Arábiára, 3. rész

Képes Sport
2025.06.02. 17:03

Neymar piros lapot kapott, a Santos nagy bajban van – videó

Minden más foci
2025.06.02. 07:34

Messi duplázott, az Inter Miami négy góllal verte Gazdagékat

Minden más foci
2025.06.01. 07:24
Ezek is érdekelhetik