Öttusa-vb: négy magyar a 81 fős női selejtezőben Berlinben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.02. 10:12
Nyolcvanegy női öttusázó versenyez csütörtökön a 36 döntős helyért a berlini öttusa-világbajnokságon.


A küzdelmek három 27 fős csoportban zajlanak az Olimpiai Parkban. Az A-ban szerepel Alekszejev Tamara, a B-ben Földházi Zsófia, a C-ben pedig Kovács Sarolta és az egyéni induló Réti Kamilla. Az első nyolc-nyolc hely automatikusan továbbjutást ér, további 12 versenyző pedig a pontszáma alapján kerül a szombati döntőbe, ahol három olimpiai kvótát osztanak majd ki.
A küzdelmek három 27 fős csoportban zajlanak az Olimpiai Parkban. Az A-ban szerepel Alekszejev Tamara, a B-ben Földházi Zsófia, a C-ben pedig Kovács Sarolta és az egyéni induló Réti Kamilla. Az első nyolc-nyolc hely automatikusan továbbjutást ér, további 12 versenyző pedig a pontszáma alapján kerül a szombati döntőbe, ahol három olimpiai kvótát osztanak majd ki.

Az A- és a C-csoport úszással, a B vívással kezd, a lövészetekkel kombinált futásra az előző napihoz képest egy órával később, 17.30-kor, 18.30-kor és 19.30-kor kerül sor. A módosítás azért történt, mert a televíziós közvetítés miatt a mobillőteret nem fedték teljesen be, a tűző nap pedig gondot okozhat a lézeres pisztolyokban. A szervezők a szerda esti közlésük szerint biztosítják majd, hogy a versenyzők – ha akarják – a melegítés idejére saját maguk letakarják a lőállásukban az asztalukra helyezett pisztolyukat, emellett a későbbi kezdéssel is azt szeretnék elérni, hogy minél kevesebb problémát okozzon a napsütés.

Legfrissebb hírek

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:55

A hónap utánpótlásedzője: augusztus jelöltjei

Utánpótlássport
2025.09.04. 09:00

Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

Egyéb egyéni
2025.09.02. 09:21

Belák János: Ilyen eredményre van szüksége a magyar öttusának

Egyéb egyéni
2025.09.02. 07:35

Öttusa-vb: Kiütközött a kényszerszünetemből fakadó edzéshiány – Bőhm

Egyéb egyéni
2025.08.30. 12:22

Öttusa-vb: mestermunka a két Blankától a női elődöntőben Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.29. 20:25

Öttusa-vb: Gáll András és Szép Balázs küzdhet a szombati fináléban a magyarok közül Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.28. 14:55

Akár öt magyar is elődöntőben lehetett volna Kaunasban az öttusa-vb-n

Egyéb egyéni
2025.08.27. 18:57
Ezek is érdekelhetik