Műugró Eb: Rostockban már Rióért is ugranak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.09. 15:07
A kontinens 19 országának, köztük Magyarország képviselői versengenek Rostockban a héten a mű- és toronyugró Európa-bajnokság érmeiért.

A német városban, amely 2013-ban volt már házigazdája a sportág európai csúcsviadalának, 11 számban – köztük az ötkarikás programban nem szereplő csapatversenyben – hirdetnek végeredményt, s a legfontosabb mindkét nemnél a 3 méteres műugrás és a toronyugrás, mivel e két egyéni műfaj Eb-aranyérmese egyszersmind kvótát szerez országának a riói olimpiára.

A magyar csapatot négyen alkotják, három női és egy férfi versenyző, akikkel szemben a tisztes helytállás az elvárás, bár tavalyi világbajnoki bronzérme után kellemes meglepetést most is szerezhet a párosok tíz méterről végrehajtott vetélkedésében, vagyis szinkrontoronyugrásban a Kormos Villő, Reisinger Zsófia kettős. A kvartettből elsőként Bóta Botond mutatkozik be, aki szerdán az 1
méteres műugrásban szerepel, s aznap hirdetnek eredményt női toronyugrásban is.

Az Eb magyar szereplői:
Gondos Flóra (RLSE) – 1 és 3 méteres műugrás, 3 méteres szinkronműugrás
Kormos Villő (RLSE) – egyéni toronyugrás, szinkrontoronyugrás, 3 méteres szinkronműugrás
Reisinger Zsófia (RLSE) – egyéni toronyugrás, szinkrontoronyugrás
Bóta Botond (HUVK) – 1 és 3 méteres műugrás

Legfrissebb hírek

Kínai győzelem női toronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
15 órája

Műugrásban lett meg az olaszok első aranyérme a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.30. 13:23

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
2025.07.29. 13:13

Papírforma kínai siker műugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.28. 11:27

Újabb kínai arany született a műugróknál a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.27. 13:45

Vizes vb: hat századon múlt az észak-koreai bravúr műugrásban

Vizes vb 2025
2025.07.27. 10:59

Vizes vb: óriás-toronyugrásban született meg az első amerikai aranyérem

Vizes vb 2025
2025.07.27. 09:16

Óriási fölénnyel nyerték meg a kínaiak a műugrók csapatversenyét a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.26. 16:55
Ezek is érdekelhetik