Olimpia 2024: hatmilliárd euróba kerülne a párizsi rendezés

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.02.12. 19:01
Körülbelül 6.2 milliárd euróba (1903 milliárd forint) kerülne Párizsnak, hogy megrendezze a 2024-es nyári olimpiát.

Erről Anne Hidalgo, a francia főváros főpolgármestere beszélt csütörtökön azon az eseményen, amelyen bemutatták a lehetséges ötkarikás rendezéssel foglalkozó tanulmányt.

A különböző sportlétesítmények felújítására nem kellene sokat költeniük a franciáknak, ugyanis olyan ultramodern stadionokkal rendelkeznek, mint a Stade de France vagy a Roland Garros teniszközpont.

A „műveleti költségek" 3.2 milliárd eurót tennének ki, ebből 1.85 milliárd eurót a Nemzetközi Olimpiai Bizottság fedezne, a fennmaradó összeg 97 százalékát pedig magántőkéből teremtenék elő. További 3 milliárd euróra lenne szükség az infrastruktúra fejlesztésére, az olimpiai falu létrehozására, valamint új létesítmények felépítésére – ezen a költségen az állami és magánbefektetők fele-fele arányban osztoznának.

Párizs – amely 1900 és 1924 után harmadszor lehet házigazda –jelentkezett a 2012-es játékok lebonyolítására is, ám alulmaradt Londonnal szemben. Korábban az 1992-es és 2008-as játékokról is lemaradt.

A 2024-es olimpiára Boston, Róma, valamint Németország egy városa – Hamburg vagy Berlin – jelezte, hogy versenybe száll, míg Párizs, Durban, Baku, Doha és Isztambul is komolyan érdeklődik.

A Magyar Olimpiai Bizottság múlt pénteki közgyűlésén úgy döntött, javasolja Budapest városának és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét.
A 2024-es olimpiára a jelentkezési határidő szeptember 15., a házigazdáról pedig 2017 nyarán, Limában dönt a NOB.

A jövő évi játékoknak Rio de Janeiro, a 2020-asnak Tokió ad otthont, így 2024-ben jó esély van az európai rendezésre.

Legfrissebb hírek

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

A húsz év alatti orosz és fehérorosz súlyemelők használhatják hazájuk zászlaját nemzetközi versenyeken

Egyéb egyéni
2026.01.24. 14:08

Saját kaliforniai hajópark segíti a magyar kajakosok és kenusok olimpiai felkészülését

Kajak-kenu
2026.01.22. 16:30
Ezek is érdekelhetik