Ősmagyar, baszk és német vér is csörgedezik Lám Bálintban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.28. 16:21
A Lám-fivérek óriásiak. Lám Bálint is valóságos emberhegy, aki történetesen megtanult birkózni, nem is akárhogyan: junior világbajnok lett 2012-ben, felnőtt Európa-bajnoki ötödik helyezést ért el 2014-ben. Fantasztikus adottságokkal rendelkezik, hiszen 204 centi magas, a testsúlya 135 kiló. Ő az, aki Deák Bárdos Mihály örökébe lépett. Bálint – a bátyja olthatatlan kíváncsiságának köszönhetően – azt is tudja már, honnan jött, milyen vérvonalak eredményeképp létezik a világban.

„A bátyám mindenáron szerette volna kideríteni, hogy milyen vér csörgedezik az ereinkben. Mi Lámok vagyunk, a rokonságunk nagy része Müller, ebből adódott volna a logikus következtetés, hogy német származású a mi águnk, mert például az apukám nagyszülei nem is tudtak magyarul, csak németül beszéltek, bevándorlók voltak. Nem is hasonlítunk a németekhez, fekete a hajunk, a két bátyám különösen más típusú. Sok száz évvel ezelőtti eseményekig lehetett visszapörgetni az időt, és kiderült, hogy az egyik ágon – anyai vonalon – egykoron Baszkföldről, a Pireneusok környékéről vándoroltak be ide az őseink, az »örökség« jegyei között található a fekete haj, az erős szőrzet, ez utóbbi a bátyáimra jellemző. A másik ág az Ural mellől eredeztethető, tehát ez az orosz vonal, vagyis inkább az apai oldal. Van bennünk valami az ősmagyarokból is, a nagy termetünk valahonnan innen származtatható, és hadd mondjak még egy érdekességet: a hozzáértők szerint az európaiak ősi vérvonalában egy-két százalék neandervölgyi eredet is lappang, a mi esetünkben ez az arány legalább három-négy százalék, tehát az átlagos duplája.”

„Mi mindhárman százkilencven centinél magasabbak vagyunk, én viszem a prímet a magam kétszáznégy centijével és a százharmincöt kilós testsúlyommal. A bátyáim magasan képzett műszaki szakemberek, egyikük ráadásul remek sportoló, megcsinálta az Ironmant is. Ők mindig sokat tanultak, de én is kerestem, és végül megtaláltam a nekem való, a fizikai-genetikai adottságaimnak megfelelő tevékenységet – a birkózást. Aztán a tudást, az erőnlétet,a sportág szakmai részét már az edzőimnek köszönhetem, és a történet folytatódik…”

Legfrissebb hírek

Losonczi Dávid: Mély megbecsüléssel kezelem a díszpolgári címet

Birkózás
2025.12.01. 13:00

Kiállítás nyílt Kozma István és Jamamoto Takao barátságáról a KIMBÁN

Birkózás
2025.11.27. 18:25

Átadták a szigetvári birkózócsarnokot

Birkózás
2025.11.27. 13:30

Csökkentették a török birkózósztár doppingvétség miatti büntetését

Birkózás
2025.11.23. 12:25

Szőke Alex: Valamiért mindig a nehezebb utat kapom

Birkózás
2025.11.23. 07:54

Szabó László: Öt éven belül ötven százalékkal növeljük a bázisunkat!

Birkózás
2025.11.12. 11:32

„Rendben vagyok, már csak fel kell épülnöm!” – Losonczi Dávidot pénteken megműtötték

Birkózás
2025.11.07. 19:17

Birkózás: a Ferencváros nyerte meg a csapatbajnokságot

Birkózás
2025.11.05. 23:10
Ezek is érdekelhetik