Sakk: bántalmazták vendégét, Lékó Péter tanúskodik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.10.16. 12:07
Lékó Péter nemzetközi sakknagymestert is tanúként hallgatták meg a Szegedi Törvényszéken csütörtökön a Szaúd Mohamed al-Marzúki egyesült arab emírségekbeli sakkvezető 2012. júniusi bántalmazásával kapcsolatos ügy tárgyalásán.

A járőrözésük során illegális migránsokat kereső rendőrök azt hitték a két arab férfiról, hogy határsértők. Az arab férfiak pedig úgy vélték, ki akarják rabolni őket, nem ismerték föl, hogy rendőrök akarják igazoltatni őket, ezért futásnak eredtek.

A sértettet több száz méteres autós és gyalogos üldözés után érték utol azt követően, hogy egy taxi elé vágott. A férfit elmondása szerint a földre rántották, majd testét és fejét ököllel ütni és rugdosni kezdték.

Az ügyben két rendőr és egy civil állt a törvényszék elé. A törzsőrmestert és az őrmestert hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettével, közúti veszélyeztetéssel, valamint súlyos testi sértés kísérletével, a harmadrendű vádlott taxisofőrt közúti veszélyeztetéssel vádolja az ügyészség.

A két arab sakkozót több mint két éve vendégül látó Lékó Péter a bíróságon kifejtette, a legsúlyosabb problémának azt tartja, hogy két, két és fél óra telt el addig, míg a sértett megfelelő orvosi ellátást kapott.

Tóth Tibor tanácsvezető bíró felolvasta Lékó Péter korábbi vallomásait, amelyekben a nagymester úgy emlékezett, a sértett barátja arról számolt be, Szaúd Mohamed al-Marzúkit bántalmazták a rendőrök.

A tárgyaláson korábban több tanút is meghallgattak. A rendőr vádlottak járőrvezetője társai vallomását támasztotta alá: a férfi elmondta, amikor találkoztak a két arab férfival, nyakában viselte szolgálati jelvényét, felmutatta szolgálati igazolványát, többször angolul figyelmeztette őket, hogy rendőrök, és okmányaikat kérte tőlük. A járőrvezető a sértett társát üldözte, nem látott olyat, hogy bántalmazták volna a sértettet.

A tárgyaláson több, a helyszín közelében dolgozó tanút is kikérdeztek, akik egymásnak ellentmondó vallomásokat tettek, az arab férfi bántalmazását azonban egyikük sem látta.

A bíróság a perben a műszaki szakértői vélemény kiegészítését követően később hozhat első fokon ítéletet.

Legfrissebb hírek

Sakk: Rapport Richárd és Lékó Péter is kiesett a világkupán

Egyéb egyéni
2025.11.13. 12:58

Mindkét magyar ismét remizett, Rapportra és Lékóra is rájátszás vár a sakk-vk-n

Egyéb egyéni
2025.11.12. 14:46

Rapport sötéttel, Lékó világossal remizett a sakkvilágkupán

Egyéb egyéni
2025.11.11. 16:03

Cipruson lesz a sakkvilágbajnok-jelöltek 2026-os tornája

Egyéb egyéni
2025.11.10. 20:53

Lékó Péter bejutott a 32 közé a sakkvilágkupán

Egyéb egyéni
2025.11.08. 15:33

Lékó Péter győzött a sakkvilágkupa 3. fordulójában

Egyéb egyéni
2025.11.07. 15:45

Kántor nagyot küzdött, de kiesett a sakkvilágkupán

Egyéb egyéni
2025.11.06. 12:28

Rapport, Lékó és Gledura is bejutott a harmadik körbe a sakkvilágkupán

Egyéb egyéni
2025.11.05. 14:52
Ezek is érdekelhetik