Öttusa-vb: négy magyar a férfiak döntőjében

MTI MTIMTI MTI
2014.09.04. 18:13
null
Kasza Róbert és három társai is ott lesz a férfiak döntőjében (Fotó: NS-archív/Szabó Miklós)
Mind a négy magyar induló – Kasza Róbert, Demeter Bence, Marosi Ádám és Tibolya Péter – bejutott a férfiak hagyományos versenyének szombati döntőjébe a varsói öttusa-világbajnokságon.

 

A csütörtöki selejtezőben a 97 tagú mezőny három csoportban küzdött, ezekből az első nyolc hely ért automatikusan finálét, s az így továbbjutó 24 versenyzőhöz további tizenkettő az eredménye, azaz pontszáma alapján csatlakozott.

Az A-csoportban Kasza Róbert parádés vívásával és remek úszásával két szám után nagy fölénnyel vezetett, így a lövészetekkel kombinált 4x800 méteres futásban már nem kellett kihajtania magát, ennek megfelelően a végén szinte kocogva hetedikként ért célba. Előzőleg a páston 24 győzelmet aratott, és mindössze nyolc vereséget szenvedett, ezzel ebben a számban első volt, míg a 200 méteres úszásban 1:55.53 perccel a harmadik legjobb időt érte el.

Ugyanebben a csoportban Demeter Bence szintén jól vívott, 21/11-gyel zárt, ami ötödik helyet ért. Úszásban tizedik lett 1:59.30-cal, ezzel a kombinált szám előtt hatodik volt, mégpedig úgy, hogy csaknem húsz másodperccel indulhatott hamarabb, mint a kilencedik helyezett. Az előnye elégnek is bizonyult, az összesűrűsödő élboly tagjaként fejezte be a selejtezőt, s ötödikként ő is közvetlenül jutott a fináléba.

A B-csoportban szerepelt Marosi Ádám és az egyéni induló Tibolya Péter. Mindketten 18 asszót nyertek vívásban és 13-at veszítettek el, amivel nyolcadikak voltak több társukkal holtversenyben. Az uszodában viszont a 2009-ben egyéni világbajnok Marosi – aki vádlisérülés miatt kihagyta a júliusi, székesfehérvári Európa-bajnokságot – a papírformának megfelelően jobban teljesített: 1:57.14-gyel hetedik lett, míg Tibolya 2:03.52-vel 18. A kombinált zárószám előtt Marosi a hatodik, Tibolya a 13. helyen állt, de itt kis különbségekkel követték egymást a versenyzők. Végül Marosi hatodikként közvetlenül a döntőbe került, míg Tibolya a kilencedik helyen futott a célba, de pontszáma alapján ő is tagja lett a finálénak.

Pénteken a nők hagyományos versenyének döntőjét rendezik. A 36 fős mezőny tagja Kovács Sarolta, Földházi Zsófia és Alekszejev Tamara.

Legfrissebb hírek

Öttusa: Az utóbbi évek egyik legjobb alapozásán vagyunk túl – Belák János

Egyéb egyéni
2026.03.18. 22:19

Koleszár Mihály: Erős a magyar mezőny, nem adják ingyen az ob-címet

Egyéb egyéni
2026.03.17. 18:04

Gulyás Michelle: Hálás vagyok az edzőimnek, akiknek a segítségével érek el sikereket évről évre

Egyéb egyéni
2026.03.16. 22:11

A Nemzetközi Öttusaszövetség szervezi a jövőben az akadálysportok versenyeit is

Egyéb egyéni
2026.03.16. 11:06

Öttusa: Gulyás Michelle ötödször is országos bajnok, Koleszár Mihály sorozatban harmadik ob-címét szerezte meg

Egyéb egyéni
2026.03.14. 19:41

Gulyás Michelle és a BHSE győzött a nőknél a nyílt fedett pályás öttusa ob-n

Egyéb egyéni
2026.03.14. 15:17

Koleszár Mihály: Szerencsére nem egy ennél is fontosabb versenyen rontottam először az OCR-en

Egyéb egyéni
2026.03.14. 00:11

Öt magyar férfi versenyző döntős az öttusa Viwa Openen

Egyéb egyéni
2026.03.13. 18:58
Ezek is érdekelhetik