Asztalitenisz Eb: lemaradt az éremről a női csapatunk

2014.09.26. 18:01
A magyar női válogatott kikapott az osztrákoktól a lisszaboni asztalitenisz csapat Európa-bajnokság pénteki negyeddöntőjében, így a folytatásban az 5–8. helyért harcolhat.

Kezdésnek Madarász Dóra (a világranglistán 91.) simán, 28 perc alatt alulmaradt a nemzetközi szövetség rangsorában 12., rutinos, kínai származású Liu Jiával szemben, majd Póta Georgina (38.) 40 perces csatában, döntő szettben bizonyult jobbnak Sofia Polcanovánál (31.), így 1–1-re állt a párharc.

Harmadikként magyar részről Pergel Szandra (108.) állt asztalhoz – ő az első találkozóját vívta a tornán –, riválisa pedig Amelia Solja (50.) volt. Az első játszmát még a Budaörs játékosa nyerte, a folytatásban azonban a rendkívül kellemetlen stílusú Solja átvette az irányítást, és négyszettes sikere után az osztrákok egy győzelemre kerültek az elődöntőtől, s az ezzel már biztosan együtt járó éremtől.

Pótára várt a feladat, hogy Liuval szemben életben tartsa a magyar reményeket, de nem járt sikerrel: egy játszmát ugyan nyert, a győzelemre azonban nem volt esélye.

A magyarok szombaton folytatják, s egyben fejezik be szereplésüket az Eb-n.

ASZTALITENISZ CSAPAT EB, LISSZABON
NŐK, NEGYEDDÖNTŐ

Ausztria–Magyarország 3–1
Liu Jia–Madarász Dóra 3:1 (9, 7, –7, 7)
Sofia Polcanova–Póta Georgina 2:3 (–6, –13, 7, 8, –8)
Amelie Solja–Pergel Szandra 3:1 (–5, 6, 11, 6)
Liu–Póta 3:1 (11, –12, 6, 7)

KÉSŐBB
FÉRFIAK, A 9–16. HELYÉRT
Magyarország–Olaszország 17.00

SZOMBAT
elődöntők, helyosztók
VASÁRNAP
döntők

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33