Sakkolimpia: „Szerencsére nem volt igazságtalan velünk a sors”

MTI MTIMTI MTI
2014.08.14. 20:09
Horváth Tamás szövetségi kapitány szerint a magyar válogatott megérdemelten végzett a tromsői sakkolimpia második helyén, és örömét fejezte ki, hogy nem volt igazságtalan velünk a sors.
„Nehéz és kemény verseny volt, de erre számítottunk. Végig az élbolyban voltunk, így teljesen megérdemelten végeztünk a második helyen – értékelt az MTI-nek Horváth Tamás szövetségi kapitány, aki a 9. fordulóban Izrael ellen elért 3:1-es győzelmet nevezte kulcsfontosságúnak. – Minden olimpián van olyan csapat, amelyik a végén jól hajrázva a semmiből kerül a dobogóra, ezúttal India volt ez, de szerencsére nem volt igazságtalan velünk a sors és a segédpontok nekünk kedveztek.”A szakvezető senkit nem akart külön kiemelni a csapatából, mert ahogy fogalmazott, ez tényleg egy igazi csapat, amelyben ötéves kapitánykodása során sosem voltak belső feszültségek és villongások. Balogh Csaba teljesítményére viszont felhívta a figyelmet a tekintetben, hogy a második táblán játszók között szintén ezüstérmet nyert.Polgár Judit visszavonulásáról úgy nyilatkozott, hogy ő tudott minden idők legjobb női játékosának tervéről, de a csapattársak nem. Hozzátette ugyanakkor: a sportág legendás alakja hagyott magának egy kiskaput, mert amennyiben a válogatott szakvezetése számítana rá a jövőben, akkor elgondolkodna azon, hogy ismét asztalhoz üljön.A kapitány szót ejtett az újonc Rapport Richárdról is, aki szerinte eleinte szétesetten játszott, de aztán magára talált és sorozatos győzelmeivel nyerőembernek bizonyult. Az éltáblás Lékóról azt mondta, hogy ő a legjobb játékosok ellen szokott küzdeni és a stílusa nagyon óvatos, amikor pedig esetleg egy kicsit könnyebb ellenféllel találkozik, nem könnyű váltania, hogy több kockázatot vállaljon, ezért történhetett, hogy egyetlen sikert aratott.
Legfrissebb hírek

Mádl Ildikó kritizálta a Polgár Judit pályafutásáról szóló filmet

Egyéb egyéni
2026.03.06. 20:05

Rapport, Lékó és Gledura is eggyel előrébb lépett a javított sakk-világranglistán

Egyéb egyéni
2026.03.02. 20:55

Sakk: Rapport és Lékó egy, Gaál négy helyet rontott, Gledura kettőt javított a világranglistán

Egyéb egyéni
2026.03.01. 10:41

Sakk: Polgár Judit a 10. legérdekesebb játékos

Egyéb egyéni
2026.02.23. 12:39

Polgár Judit a földre szállt Garri Kaszparovot már le tudta győzni

Egyéb egyéni
2026.02.06. 16:53

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
2026.02.04. 09:11

Rapport két, Gledura három helyet rontott, Lékó és Gaál maradt előző pozíciójában

Egyéb egyéni
2026.02.01. 12:44

Ma mutatják be a Polgár Juditról készült alkotást a Sundance Filmfesztiválon

Egyéb egyéni
2026.01.27. 11:52
Ezek is érdekelhetik