Ifjúsági olimpia: micsoda nap - négy magyar aranyérem Nankingban

Vágólapra másolva!
2014.08.18. 12:29
null
Szilágyi Liliána az első magyar aranyérmes a nankingi ifjúsági olimpián (Fotó: mob.hu)
A Nankingban zajló ifjúsági olimpián Szilágyi Liliána megnyerte a 200 méteres női pillangóúszást, míg Sebestyén Dalma az ötödik helyen ért célba. A Kőbánya SC úszónője a hetedik magyar, aki aranyérmet nyert a játékok történetében. Nem sokkal később pedig újabb három sikernek örülhettünk: Grátz Benjámin úszó, Gercsák Szabina cselgáncsozó és Esztergályos Patrik vívó is verhetetlennek bizonyult. Szégyenkeznie Sztankovics Annának és Szabó Norbertnek sem kell – a két úszó bronzérmet szerzett.

 

A 2014-es ifjúsági olimpia első aranyát szerző Szilágyit megelőzően Bernek Péter, Biczó Bence, Farkasdi Ramóna, Tótka Sándor, csapatban pedig Dudás Eszter diadalmaskodott, míg Kapás Boglárka a 400 gyorsot és a 200 pillangót is megnyerte a női úszók között négy éve Szingapúrban.

Szilágyi Liliána édesapja, Szilágyi Zoltán olimpikon úszó, nagyapja pedig az éppen egy éve elhunyt Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.

Ötven méter mellen Sztankovics Anna bronzérmet szerzett, a szám a világcsúcstartó litván Ruta Meilutyte sikerével zárult.

A férfi 200 méteres vegyes úszás a legjobb idővel döntőbe kerülő, tehát papírforma-győzelmet arató Grátz Benjámin (2:01.08) diadalát hozta, míg Szabó Norbert (2:02.47) bronzérmet szerzett. A két magyar közé a litván Povilas Strazdas (2:02.32) férkőzött be, aki nem sokkal utasította maga mögé Szabót.

Száz mellen Horváth Dávid 1:02.38 perces idővel a hetedik helyen ért célba, Kenderesi Tamás pedig a negyedik legjobb idővel, 53.94 másodperces úszásával bejutott a 100 pillangó döntőjébe.

A női cselgáncsozók 63 kilogrammos súlycsoportjában Gercsák Szabina a zambiai Nokutula Banda, a kolumbiai Brigitte Carabali, a holland Lisa Müllenberg, valamint a román Stefania Adelina Dobre elleni mérkőzését is ipponnal nyerte meg, így kétség sem férhet hozzá, hogy megérdemelten lett aranyérmes.

A férfi párbajtőrözők versenye Esztergályos Patrik sikerével zárult. A magyar vívó az olasz Riccardo Abatét (13:12), a német Samuel Unterhausert (15:10) és az orosz Ivan Limarjevet (15:5) győzte le a döntőig vezető úton, majd a fináléban a svéd Linus Islas Flygarét múlta felül 15:8-ra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik