Vívó-vb: Panama nem állt ki, 16 között a női párbajtőrcsapat

MTI MTIMTI MTI
2014.07.22. 11:14
Elmaradt a kedd délelőttre kiírt mérkőzése a magyar női párbajtőr-válogatottnak, amely így feljutott a tizenhatos táblára a kazanyi vívó-világbajnokságon.

A Szász Emese, Révész Julianna, Tóth Hajnalka, Budai Dorina összeállítású együttesnek a nyolcaddöntőbe kerülésért a panamaiakkal kellett volna vívnia, és erre is készült, de a kezdési időpontban az ellenfélből csak egyetlen csapattag volt jelen, aki – Budai elmondása szerint – sűrűn elnézést kért, hogy nincsenek itt a társai, így pedig hiába jöttek ki a csarnokba a magyarok.

Hamarosan megjelent a versenybíróság egy tagja, Patrick Picot – aki az 1980-as olimpián aranyérmes volt a francia párbajtőrcsapattal – és rövid tanakodás után megszületett a hivatalos döntés arról, hogy a mieink továbbjutottak.

Eredetileg úgy volt, hogy Szász Emese és csapattársai nem vívnak kedden, de később új tábla készült, erről viszont a panamaiak nem szereztek tudomást. A magyarok szerda reggeli ellenfele a brazil együttes lesz, amely szintén küzdelem nélkül lépett tovább, mivel a svájciak sérülések miatt csak egy asszót vívtak velük.

Legfrissebb hírek

A magyar vívósport tartja a helyét a világ élmezőnyében

Egyéb egyéni
2026.08.02. 12:21

Battai Sugár: Nagyon menő, hogy vb-aranyat nyertünk!

Egyéb egyéni
2026.08.01. 08:25

Vívó-vb: negyedik a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 11:45

Vívó-vb: ötödik a női tőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 11:12

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01

Világbajnok a magyar női kardcsapat!

Egyéb egyéni
2026.07.29. 13:26

Vívó-vb: tizedik lett a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.29. 11:50

Vívó-vb: aranyéremért vív a női kardcsapat!

Egyéb egyéni
2026.07.29. 07:54