Vívó-vb: egy magyar a legjobb 16 között női kardban

Vágólapra másolva!
2014.07.18. 11:27
Címkék
A magyar női kardozók közül egyedüliként Márton Anna bejutott a legjobb 16 közé a kazanyi vívó-világbajnokságon.

A versenyzők pénteken átvonultak a tavalyi Universiadéra épült teniszakadémia fő termébe, ahol nyolc páston kezdődött meg, majd négyen folytatódott a vb éles – már érmekért zajló – szakasza.

A 64-es tábla első fordulóját három magyar vette sikerrel. Márton Anna fölényesen verte indonéz ellenfelét, magabiztosan és eredményesen vívott Garam Nóra is, aki ugyanakkor sokkal erősebb vívót, a tavaly csapatban világbajnok ukrán Olena Voronyinát búcsúztatta. Egyetlen tussal bizonyult jobbnak egy indiai kardozónál Várhelyi Kata, míg testvére, Várhelyi Anna – aki tavaly, Budapesten negyeddöntős volt – kikapott a dél-koreai Hvang Szeo Nától.

A következő körben teljes mértékben a papírforma érvényesült, Márton ugyanis dinamikus vívással simán verte esélytelenebb hongkongi ellenfelét, míg Várhelyi Kata kikapott az egyéniben kétszeres olimpiai és kétszeres világbajnok amerikai Mariel Zagunistól, Garam pedig az elmúlt évi vb egyéni ezüstérmesétől, az orosz Jekatyerina Gyacsenkótól. Várhelyi 0:5-nél adta az első tust, de igazán csak 2:9 után hitte el, hogy eredményes lehet. Ennek következményeként némiképp felzárkózott, 6:11-es állást követően viszont már csak egy találatot ért el. Garam 1:3-ról 5:3-ra fordított, akkor úgy tűnt, a végéig szoros lehet az asszó, Gyacsenko azonban innentől kezdve sorozatban 11 tust adott, így nem volt kérdéses, melyik vívó jut tovább.

„Az asszó közepén elbizonytalanodtam. Amiből építkezni akartam, nem jött be" – indokolta röviden Garam Nóra, miért szenvedett vereséget.

VÍVÓ-VB, NŐI KARD
A 64 KÖZÖTT

Várhelyi Kata–Anandha Sundha Chadalavada (indiai) 15:14
Garam Nóra–Olena Voronyina (ukrán) 15:8
Márton Anna–Diah Permatasari (indonéz) 15:5
Hvang Szeo Na (dél-koreai)–Várhelyi Anna 15:12
A 32 KÖZÖTT
Márton–Csang Karen Ngai Hing (hongkongi) 15:6
Mariel Zagunis (amerikai)–Várhelyi K. 15:7
Jekatyerina Gyacsenko (orosz)–Garam 15:7

 

Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.30. 23:52

Szűcs Luca a vb-bronz után: Egyetlen pillanatig sem adtuk fel!

Egyéb egyéni
2025.07.30. 17:47

Japán visszavágott Párizsért, vb-ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.07.30. 16:45

Bronzérmes a női kardcsapat a vívó-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.07.30. 15:27

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.07.30. 13:07

Szilágyi Áron: Ilyenkor nagyon dühös tudok lenni magamra

Egyéb egyéni
2025.07.29. 08:36

Ez taktikai vereség volt – Nemcsik Zsolt kardcsapatunk vb-döntője után

Egyéb egyéni
2025.07.28. 19:46

Kardcsapatunk kikapott a döntőben, Olaszország a világbajnok

Egyéb egyéni
2025.07.28. 16:57
Ezek is érdekelhetik