Vívó-vb: bronzéremért vívhatnak a női párbajtőrözők

Vágólapra másolva!
2014.07.23. 13:54
A második orosz–magyar összecsapás is hazai sikerrel zárult szerdán: a férfi párbajtőrözők után a női csapat is kikapott, mégpedig az elődöntőben, így utolsó pástra lépése alkalmával a bronzéremért küzdhet az olaszokkal a kazanyi vívó-világbajnokságon.

Végig kiegyenlített volt a mérkőzés, az elején inkább a mieink vezettek, majd az ötödik pártól már az oroszok. Egészen az összecsapás végéig kevés találat esett, mindkét csapat óvatos volt. Akadt olyan asszó is, amely passzivitás miatt rövid ideig tartott, például a hetedik, amelyben Tóth Hajnalka és Vijoleta Kolobjova egyetlen tust sem adott.

A nyolcadik párban Révész Julianna 5:4-re verte Tatyana Gudkovát, ezzel kettőre csökkentette a hátrányt, Szász Emese azonban ezt már nem tudta ledolgozni Ljubov Sutovával szemben. 18:20-as állásnál ment fel a pástra, majd mindjárt 19:20 lett, de aztán eredményesen zárult egy-két orosz akció, a vége pedig „futóversennyé” alakult. Szász 23:27 után folyamatosan próbálta letámadni Sutovát, aki azonban védekezve többször is egylámpást tust adott, s végül 31:24-re hozta a hazaiaknak a mérkőzést.

A vereséggel egyben eldőlt, hogy aranyérem nélkül zárja a vb-t a magyar küldöttség. Erre az elmúlt másfél évtizedben csak négyszer – 2003-ban, Havannában, 2005-ben, Lipcsében, 2009-ben, Antalyában és 2010-ben, Párizsban – akadt példa.

VÍVÓ-VB, NŐI PÁRBAJTŐR
A 16 KÖZÖTT
Magyarország–Brazília 45:28
NEGYEDDÖNTŐ
Oroszország–Koreai Köztársaság 30:29
Magyarország–Egyesült Államok 45:31
Olaszország–Románia 41:32
Észtország–Kína 31:30
ELŐDÖNTŐ
Oroszország–Magyarország 31:24
Észtország–Olaszország 42:32

Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.30. 23:52

Szűcs Luca a vb-bronz után: Egyetlen pillanatig sem adtuk fel!

Egyéb egyéni
2025.07.30. 17:47

Japán visszavágott Párizsért, vb-ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.07.30. 16:45

Bronzérmes a női kardcsapat a vívó-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.07.30. 15:27

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.07.30. 13:07

Szilágyi Áron: Ilyenkor nagyon dühös tudok lenni magamra

Egyéb egyéni
2025.07.29. 08:36

Ez taktikai vereség volt – Nemcsik Zsolt kardcsapatunk vb-döntője után

Egyéb egyéni
2025.07.28. 19:46

Kardcsapatunk kikapott a döntőben, Olaszország a világbajnok

Egyéb egyéni
2025.07.28. 16:57
Ezek is érdekelhetik