Vívó-vb: főtáblás a négy magyar női tőröző

Vágólapra másolva!
2014.07.16. 11:36
Mind a négy magyar női tőröző magabiztos teljesítményt nyújtott a selejtezőben, így a csoportküzdelmek után egyből felkerült a 64-es főtáblára a kazanyi vívó-világbajnokságon.

A vb második napján, szerda reggel a 86 fős – az összes szakágat tekintve legkisebb – mezőnyből 70 vívó lépett pástra, a 16 kiemelt ugyanis csak szombaton kezd. A magyarok világranglistás helyezésükből adódóan nem spórolhatták meg az első felvonást, ami nem okozott nekik különösebb gondot.

A legeredményesebben Knapek Edina vívott a tavalyi universiadéra épült teniszakadémia selejtezős programra kialakított termében. Mind a hat csoportbeli ellenfelét legyőzte és amint azt utóbb japán edzője, Takemasza Vada – aki január óta irányítja a felkészülését – elmondta: könnyedén mozgott a páston, nyugodt volt, s amikor kellett, tudott váltani.

Varga Gabriella, Jeszenszky Szilvia és Kreiss Fanny négyszer nyert és kétszer kapott ki, de ez is elegendő volt ahhoz, hogy egyiküknek se kelljen még egy direkt kieséses – 5 helyett már 15 tusra menő – asszót vívnia.

Szombaton Knapek a kínai Vang Csennel, Varga a német Sandra Bingenheimerrel, Kreiss a francia Astrid Guyart-ral, Jeszenszky pedig a brit Natalia Shepparddal kezd.

Szerda délután a férfi tőrözők selejtezőjét rendezik.

Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.30. 23:52

Szűcs Luca a vb-bronz után: Egyetlen pillanatig sem adtuk fel!

Egyéb egyéni
2025.07.30. 17:47

Japán visszavágott Párizsért, vb-ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.07.30. 16:45

Bronzérmes a női kardcsapat a vívó-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.07.30. 15:27

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.07.30. 13:07

Szilágyi Áron: Ilyenkor nagyon dühös tudok lenni magamra

Egyéb egyéni
2025.07.29. 08:36

Ez taktikai vereség volt – Nemcsik Zsolt kardcsapatunk vb-döntője után

Egyéb egyéni
2025.07.28. 19:46

Kardcsapatunk kikapott a döntőben, Olaszország a világbajnok

Egyéb egyéni
2025.07.28. 16:57
Ezek is érdekelhetik