Asztalitenisz: Budapest jövőre Eb-t rendezne

MTI MTIMTI MTI
2014.07.01. 15:29
Harminchárom év után, jövőre ismét asztalitenisz Európa-bajnokságot rendezne a magyar szövetség (MOATSZ). A helyszínről várhatóan július közepén születik döntés.

Pósfai Gábor, a MOATSZ alelnöke a keddi sajtóbeszélgetésen elmondta: a pályázatnak két apropója van: egyrészt, hogy a kijelölt rendező, Németország visszalépett, ezzel adódott a lehetőség, másrészt a szövetség új elnökségének határozott szándéka, hogy ráirányítsa a figyelmet a sportágra.

„Benne van a kalapban, hogy nem mi leszünk a befutók, hiszen rendkívül erős riválisaink vannak. A spanyol és az orosz szövetség az ellenfelünk, ráadásul nagyon rövid időnk van felkészülni a prezentációra. Ezzel együtt ha most nem sikerül nyernünk, a következő alkalommal újra pályázunk” – mondta Pósfai Gábor.

A terveket az olaszországi serdülő és ifjúsági kontinensviadal keretében, július 18-án kell bemutatni, s várhatóan már ott megszületik a döntés a házigazdáról.

A 2015 őszén sorra kerülő, csapat és egyéni Eb-nek az átépítés alatt álló Tüskecsarnok lenne a helyszíne. Budapest legutóbb 1982-ben adott otthont az asztaliteniszezők kontinensviadalának.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33