Vívó Eb: ötödik helyen végzett a női párbajtőrcsapat

Vágólapra másolva!
2014.06.12. 16:43
null
Szász Emese (balra) és az olasz Rosella Fiamingo asszója (Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger)
Az ötödik helyen végzett a magyar női párbajtőr-válogatott a strasbourgi vívó Európa-bajnokságon. A párbajtőrözők versenyében 14 válogatott indult.



A Szász Emese, Révész Julianna, Antal Edina, Tóth Hajnalka összeállítású együttes a 16 között előbb Izrael legjobbjaival találkozott, s a papírformának megfelelően biztosan győzött, majd az ötödik párig szoros negyeddöntőben nyolctusos vereséget szenvedett az olasz csapattól.

Innentől kezdve már csak az ötödik hely megszerzése lehetett a cél, amit sikerült is elérni. Az ukránok ellen – amint arról a hazai szövetség a honlapján beszámolt – egy kivételével mindegyik asszót megnyerték a magyarok, így kérdés sem férhetett hozzá, hogy melyik válogatott mérkőzhet majd az előkelőbb helyezésért.

Az utolsó találkozón a lengyel alakulat volt az ellenfél. Ez az összecsapás ugyan kicsit szorosabban alakult, de komolyan itt sem forgott veszélyben a győzelem. Olyan szempontból sem változott a helyzet, hogy a lengyel válogatott is csak egy asszóban bizonyult jobbnak.


VÍVÁS, EURÓPA-BAJNOKSÁG
NŐI PÁRBAJTŐR, CSAPAT
a 16 között

Magyarország–Izrael 45:36
negyeddöntő
Oroszország–Lengyelország 34:33
Észtország–Svájc 45:23
Olaszország–Magyarország 34:26
Románia–Ukrajna 45:31
az 5-8. helyért
Magyarország–Ukrajna 45:31
az 5. helyért
Magyarország–Lengyelország 45:38

Legfrissebb hírek

Siklósi Gergely kikapott az elődöntőben, így bronzérmes lett a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
21 órája

„Egyszerűen elfáradtam” – Szilágyi Áron a vívó Eb karddöntője után

Egyéb egyéni
2025.06.14. 22:53

Szilágyi Áron ezüstérmes a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.14. 20:56

Bronzérmet nyert Pásztor Flóra a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.14. 19:10

Vívó Eb: negyeddöntős a tőröző Pásztor Flóra

Egyéb egyéni
2025.06.14. 16:00

Boczkó Gábor: Nem lehet ugyanazzal a csapattal vívni éveken keresztül, mert az ellenfeleknek kiszámíthatóak leszünk

Egyéb egyéni
2025.06.11. 18:59

„Szilágyi Áron pusztító erővel tért vissza”

Egyéb egyéni
2025.06.04. 11:03

Vívás: Muhari Eszter aranyérmes a barcelonai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.02.08. 18:02
Ezek is érdekelhetik