Öttusa: négy magyar férfi a kecskeméti vk-döntőben

2014.05.02. 19:54
Négy magyar résztvevője lesz a férfiverseny vasárnapi döntőjének az öttusázók kecskeméti világkupa-fordulóján.

A pénteki selejtezőben három csoportban küzdött a 89 induló – köztük 12 hazai versenyző – a 36 fős fináléba kerülésért. A döntőbe az első nyolc-nyolc helyezett közvetlenül jutott be, 12 öttusázó pedig pontszám alapján.

Az A-csoportban Tibolya Péter második, Demeter Bence pedig negyedik lett, a B-ben Kasza Róbert – aki két hete a kínai Csengtuban ezüstérmet nyert – a kilencedik helyre futott be úgy, hogy a gyengén sikerült vívása miatt két szám után még csak 17. volt, a lövészetekkel kombinált futást viszont megnyerte. Amint később kiderült, az övé volt a legjobb pontszám azoké közül, akik nem közvetlenül jutottak döntőbe. A C-csoportból Marosi Ádám lépett tovább a hazaiak közül, mégpedig negyedikként.

A vasárnapi finálé előtt szombaton a nők döntőjét rendezik meg, amelybe a magyar versenyzők közül bejutott csütörtökön Kovács Sarolta, Földházi Zsófia és Alekszejev Tamara. A program hétfőn a vegyes váltóval zárul.

A vk-sorozat február-március fordulóján Acapulcóban kezdődött, de rendezési hiányosságok miatt ott félbeszakadt a verseny. A második viadal április első hétvégéjén zajlott Kairóban, onnan azonban a bizonytalan belpolitikai helyzet miatt hiányzott a mezőny egy része, így a magyar válogatott is. A csengtui világkupán már indultak a magyarok, s közülük – az ezüstérmes Kaszán kívül is – többen az élmezőnyben végeztek: Kovács Sarolta negyedik, Demeter Bence ötödik, Földházi Zsófia pedig tizedik lett.

A kecskeméti vk-verseny után már csak a döntő lesz hátra a sorozatból, azt az egyesült államokbeli Sarasotában rendezik meg júniusban.

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
2026.09.04. 13:12

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
2026.09.04. 11:33

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
2026.09.02. 08:31

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01

Öttusa: fantasztikus világbajnoki aranyérem Guzi Blankától – 34 mp-et dolgozott le a kombinált számban!

Egyéb egyéni
2026.08.30. 12:11

Öttusa-vb: 24 év után cseh siker, Koleszár Mihály 8., Szép Balázs 12. lett

Egyéb egyéni
2026.08.30. 10:15

Öttusa-vb: Szép Balázs is döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 12:23

Öttusa-vb: Koleszár Mihály döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 09:30