Őrült Fighters' Run futam Budapesten

Vágólapra másolva!
2014.05.09. 08:28
null
Szépségekben nem lesz hiány a Csillebérci Szabadidő Központban
Egészen extra, több mint 20 megmérettetést felvonultató pálya várja a Fighters' Run kalandfutás május 17-i csillebérci versenyére nevező bátor harcosokat, a természeti, épített és élő kihívások között még egy amerikaifutball-csapat is helyet kap. (x)


A hármasság jegyében szerveződik Budapest első, akadályokkal nehezített futóversenye: a május 17-én, a Csillebérci Szabadidő Központban zajló Fighters' Run 7 és 14 kilométert teljesítő harcosai a volt úttörőtábor területe mellett meghódítják a Challengeland Kalandpályát és a budakeszi erdőt is. A természeti, épített és élő – összesen mintegy 24 – akadályt a földön, vízen és levegőben is teljesíteniük kell!

Hogy mégis mire számítsanak a résztvevők: például palánk- és épületmászásra, rámpákra, mocsaras árkokra, vizes medencére, szögesdrótpályára, kúszócsövekre a föld alatt és felett, kötélhálókra, és persze futásra hegyen-völgyön. A sokszínű pálya útba ejt továbbá egy paintball és BMX-pályát, sőt, még olyan extra kihívások is várják a futókat, mint áttörni egy élő, amerikaifutballistákból álló falon!

„Igazi őrület várható, ahol mindenki legyőzheti nemcsak az akadályokat, hanem magát is, próbára téve a saját határait! Nagyon örülök, hogy erre nem csupán sportolók és elkötelezett harcosok, hanem a Hooters lányokból és a Miss Balaton szépségeiből álló csapatok is vállalkoznak, például Polgár Krisztina, Magony Szilvia, Heincz Eszter, Deák Edina és Bódog Edina. De köztünk lesz Gájer Bálint, Pindroch Csaba és Kótai Misi, ráadásul megannyi médiacsapat is" – emelte ki Rácz Felix, a szervező Felix Promotion vezetője. Hozzátette: a budapesti Fighters' Run nem csak helyszínben, de nevezési díjban is a legelérhetőbb a résztvevők számára.

 

Legfrissebb hírek

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
Tegnap, 12:05

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.10.21. 17:12

A győri ultra megnyerése után a cél a száz kilométer teljesítése

Csupasport
2025.10.20. 12:08

Bódis Tamás negyedik lett a 24 órás ultrafutó-vb-n

Csupasport
2025.10.19. 17:37

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

Az elvárásait is túlszárnyalva lett második a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.14. 16:59

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

Ugandai és etióp sikerrel ért véget a Chicago Marathon

Atlétika
2025.10.12. 19:45
Ezek is érdekelhetik