Torna: Berki rontott, de nyert lólengésben a szerenkénti ob-n

MTI MTIMTI MTI
2014.04.12. 17:43
Az olimpiai bajnok Berki Krisztián nyerte a lólengést a férfi tornászok szombati szerenkénti országos bajnokságán a Körcsarnokban.

A hazai sportági szövetség (MATSZ) tájékoztatása szerint a londoni játékok aranyérmese második alkalommal mutatta be 7.0 kiinduló pontszámú gyakorlatát, amely egészen a leugrásig teljesen hibátlan volt, a végén azonban hiba csúszott a kivitelezésbe.

„A leugrás a pénteki csb-hez hasonlóan most sem lett tökéletes. Edzésen általában tízből tízszer sikerül, de versenyen téthelyzet van, még szükségem van a gyakorlásra” – idézte a MATSZ közleménye Berki Krisztiánt.

Az újpesti tornász így is győzött, mögötte Hidvégi Vid lett a második, Vecsernyés Dávid pedig a harmadik. Utóbbi aranyérmet is szerzett annak köszönhetően, hogy nyújtón nemzetközi szintű gyakorlatot mutatott be, ráadásul hibátlanul.

Egyetlen tornász tudott duplázni: Mihók Ádám, aki talajon és ugrásban is megnyerte a Prolan szerenkénti országos bajnokságot. Gyűrűn Tálas Bence győzött, korláton Szabó Nándor hibátlan gyakorlata nyomán állhatott a dobogó felső fokára.

„A felkészülési időszaknak megfelelően szerepeltek a tornászok, bár volt, aki egy kicsit haloványabb volt, előfordultak rontások – nyilatkozott Kovács István vezetőedző. – Berki Krisztián a Magyar-orsót egy más kiindulási helyzetből csinálja meg, ezzel sokkal harmonikusabb a gyakorlat.”

TORNA, SZERENKÉNTI OB
Talaj

1. Mihók Ádám (BHSE) 14.650 pont
2. Vágner Levente (FTC Ybl Tervező) 13.850
3. Szabó Nándor (Győri AC) 13.700

Lólengés
1. Berki Krisztián (UTE) 15.900
2. Hidvégi Vid (KSI SE) 15.350
3. Vecsernyés Dávid (BHSE) 14.650

Gyűrű
1. Tálas Bence (Vasas SC) 14.200
2. Szabó N. 13.800
3. Hidvégi és Vlacsil Attila (BHSE) 13.700-13.700

Ugrás
1. Mihók 14.375
2. Tálas 14.150
3. Vlacsil 14.025

Korlát
1. Szabó N. 14.300
2. Hidvégi 14.200
3. Babos Ádám (FTC Ybl Tervező) 14.150

Nyújtó
1. Vecsernyés 14.500
2. Tálas 14.300
3. Vlacsil 13.350

Ugyancsak a Körcsarnokban vasárnap a nők szerenkénti bajnokságát rendezik meg 10.30 órától.

Legfrissebb hírek

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
11 órája

Két magyar érem született a nagyváradi aerobik-világkupán

Egyéb egyéni
2026.08.03. 17:30

Az Európai Tornaszövetség engedélyezte az orosz szimbólumok használatát

Torna
2026.07.30. 19:50

Torna: a KSI-s lányok szerepeltek a legjobban az ifjúsági ob-n

Utánpótlássport
2026.07.27. 14:30

Mészáros Krisztofer, Mayer Gréta: dupla-dupla!

Egyéb egyéni
2026.07.26. 16:31

Mészáros Krisztofer és Mayer Gréta a bajnok

Torna
2026.07.25. 19:02

Torna: Horváth Áron nyert egyéni összetettben a junioroknál Linzben

Utánpótlássport
2026.07.18. 19:59

Népsport: Tökéletes gyakorlat, hétszer

Népsport
2026.07.18. 12:06