Torna: a címvédő nyerte a férfi csapatbajnokság első fordulóját

MTI MTIMTI MTI
2014.04.11. 22:41
A címvédő BHSE nyerte a férfi tornászok csapatbajnokságának első fordulóját, melyet a magyar szövetség (MATSZ) hosszú idő után újra a Körcsarnokban rendezett meg.

A MATSZ tájékoztatása szerint a Kállai Zoltán, Mihók Ádám, Vecsernyés Dávid, Vlacsil Attila, Vadászfi Ákos összeállítású BHSE 246.900 ponttal végzett az élen pénteken, a Babos Ádám, Vágner Levente, Szabó Nándor, Selmeci Bánk, Schweigert Dávid alkotta FTC Ybl Tervező 234.200 ponttal lett második. A következő fordulóra ősszel kerül sor.

A csapatbajnokság első felvonása egyben válogató is volt a májusi Európa-bajnokságra. Az Eb-csapatba ketten a válogatóversenyeken elért eredmények, hárman pedig Kovács István vezetőedző jelölése alapján kerülnek be. A következő válogatót április 30-án rendezik a Tornacsarnokban, a mostani verseny, azaz az első válogató eredményét hétfőn hozzák nyilvánosságra.

„Meg vagyok elégedve a fiúkkal, a felkészülési időszaknak megfelelő gyakorlatokat mutattak be, nagy akarással versenyeztek. Kevés volt a rontás, és ez nagyon jó egy hónappal az Eb-előtt” – idézte a MATSZ közleménye Kovács Istvánt.

Legfrissebb hírek

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
3 órája

Torna Eb: A korábbi sérülések dacára készen áll a csapat a rajtra

Torna
18 órája

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
2026.08.12. 10:19

Két magyar érem született a nagyváradi aerobik-világkupán

Egyéb egyéni
2026.08.03. 17:30

Az Európai Tornaszövetség engedélyezte az orosz szimbólumok használatát

Torna
2026.07.30. 19:50

Torna: a KSI-s lányok szerepeltek a legjobban az ifjúsági ob-n

Utánpótlássport
2026.07.27. 14:30

Mészáros Krisztofer, Mayer Gréta: dupla-dupla!

Egyéb egyéni
2026.07.26. 16:31

Mészáros Krisztofer és Mayer Gréta a bajnok

Torna
2026.07.25. 19:02