Szumó: 2003 óta nincs japán nagybajnok, mongol a jokozuna

2014.03.26. 11:23
A mongol Kakurju lett a japánok ősi sportjának, a kétezer éves szumónak a 71. jokozunája, vagyis nagybajnoka a japán szumószövetség vezérkarának egyhangú döntése nyomán.    

A titulust azután kapta meg, hogy az elmúlt hét végén májusi sikeréhez hasonlóan – újabb kiemelt tornán győzedelmeskedett úgy, hogy 15 meccséből csupán egyet veszített el.

A 28 esztendős Kakurju – eredeti nevén Mangaljalav Anand – a hatodik olyan nem a szigetországban született versenyző, aki kiérdemelte e legmagasabb címet. Rajta kívül még két aktív jokozuna van a szumósok jelenlegi elitmezőnyében, Hakuho és Harumafudzsi személyében. Ők szintén mongolok, s Kakurju a múlt heti oszakai csúcstornán mindkettőt legyőzte.

Érdekesség, hogy ennek a tradicionális nemzeti sportnak Vakanohana 1998-as kinevezése és 2003-as visszavonulása óta nincsen japán nagybajnoka, a legnagyobb elismerést hosszú évek óta kizárólag külföldről érkezett versenyzők tudják kiharcolni. Kakurju előtt a hawaii illetőségű Akebono (1993), a szamoai születésű Muszasimaru (1999), a mongol Aszasorju (2003), továbbá a már említett Hakuho (2007) és Harumafudzsi (2012) lett nem japán létére a legmagasabb rangú szumós.

Legfrissebb hírek

Szumó: a fiúk voltak jobbak

Utánpótlássport
2026.09.21. 13:19

Halasztották az Európai Szumószövetség tisztújítását, Ancsin László maradt alelnök

Egyéb egyéni
2026.09.15. 10:59

Szumó: Európa-bajnokság két korosztálynak

Utánpótlássport
2026.09.10. 14:51

Szilágyi Erik aranyérmes a 115 kilósok között a szumó Európa-kupán Lengyelországban

Egyéb egyéni
2026.08.04. 20:59

Szumó Eb: négy bronzéremmel zárt a magyar válogatott

Egyéb egyéni
2026.07.01. 09:12

Szumó Eb: fiatal, de rutinos csapattal utazik a magyar válogatott

Egyéb egyéni
2026.06.24. 18:38

A szumó visszakerült a világjátékok programjába

Egyéb egyéni
2026.04.26. 14:06

Tizenegy magyar versenyző szerepel a thaiföldi szumó-vb-n

Egyéb egyéni
2025.09.12. 13:09