Lovassport: Izsák rendezheti az idei egyesfogathajtó-vb-t

MTI MTIMTI MTI
2014.02.14. 09:04
Véglegessé vált, hogy Izsák adhat otthont az idei egyesfogathajtó-világbajnokságnak.

A magyar szövetség pénteki tájékoztatása szerint a Nemzetközi Lovasszövetség (FEI) csütörtökön döntött erről. A vb-re szeptember 25. és 28. között kerül sor.

Mondok József, a Bács-Kiskun megyei város polgármestere – egyszersmind a Magyar Lovasszövetség alelnöke, a honi fogathajtószakág első embere – azt mondta: nem érte nagy meglepetésként a hír, miután több visszalépést követően Magyarország volt az egyedüli pályázó.

„Állunk elébe az újabb kihívásnak. Meggyőződésem, hogy ez a vb mérföldköve lehet az egyesfogathajtó-szakágunknak, eddig ez az egyetlen szakágunk, amely nem nyert vb-érmet. Most itt a nagy lehetőség hajtóink előtt: hazai rendezésű világbajnokságon, hazai közönség előtt akár megszülethet az első magyar érem” – fogalmazott Mondok József.

A közlemény szerint 15 magyar fogathajtó készül a tavaszi fábiánsebestyéni idénynyitóra, és közülük 8-9-en állhatnak majd rajthoz a szeptemberi vb-n.

Legfrissebb hírek

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
2026.09.23. 22:54

A magyar díjugrató csapat kilencedik lett a Nemzetek Díja európai döntőjében

Egyéb egyéni
2026.09.06. 17:39

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11

Krucsó Szabolcs nyerte a díjugrató országos bajnokságot

Egyéb egyéni
2026.08.31. 16:21

Simicska nem jutott be a döntőbe, Dobrovitz lett a legjobb magyar a díjhajtáson a Lovas Világjátékokon

Egyéb egyéni
2026.08.21. 21:51

Lovas Világjátékok: Kaizinger az 53., Doerfer az 54. a terepverseny után lovastusában

Egyéb egyéni
2026.08.15. 21:20

Lovas Világjátékok: Kaizinger Balázs a díjlovaglás után a 60. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
2026.08.14. 17:16

Lovasíjász-bajnokságot rendeznek a hét végén a Kassai Völgyben

Egyéb egyéni
2026.06.29. 21:20