Vívás: Iliászt felfüggesztett eltiltással büntették

Vágólapra másolva!
2013.09.06. 16:33
Fél évre eltiltotta a versenyzéstől a kardozó Iliász Nikolászt, ugyanakkor a határozatot végrehajtásában egy esztendőre felfüggesztette a Magyar Vívószövetség (MVSZ) fegyelmi bizottsága.

A Vasas 21 éves versenyzőjével szemben az augusztusi budapesti világbajnokság idején Szabó Bence – olimpiai bajnok kardozó, MOB-főtitkár, Iliász akkori mestere – bejelentése alapján Szlovenszky Lajos szakmai alelnök kért fegyelmi vizsgálatot. Szabó arról számolt be, hogy tanítványa a vb selejtezőjét követő éjszaka – azt követően, hogy nem jutott fel a főtáblára – elhagyta a csapat szállodáját, italozott, és nem vett részt a másnapi edzésen. Mindez a csapatverseny előtt történt. A főtitkár egyben azt is bejelentette, hogy a jövőben nem foglalkozik tovább Iliásszal.

Az MVSZ honlapjának beszámolója szerint a pénteki meghallgatáson Iliász elmondta, hogy valóban fogyasztott sört a kiesését követő este, ugyanakkor nem italozott mértéktelenül, a másnap délelőtti edzés pedig fakultatív jellegű volt, ezért nem vett részt rajta.

Legfrissebb hírek

Jégkorong Erste Liga: vb-n járt védőjével hosszabbított a magyar bajnok BJA

Jégkorong
2025.06.13. 11:01

Iliász Nikolász: Bárkit képes vagyok legyőzni

Egyéb egyéni
2025.06.12. 09:04

Vívó Eb: a férfi párbajtőrt leszámítva megvan a magyar csapat

Egyéb egyéni
2025.06.02. 20:17

Vívás: ezüstérmes a férfi kardcsapat a madridi világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.05.25. 16:00

Vívás: Szatmári András a nyolcaddöntőig jutott a madridi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2025.05.24. 14:48

„Okosabbak leszünk jövőre, most volt olyan, hogy csak a szívünk vitt előre”

Jégkorong
2025.05.21. 14:54

„Rögtön gyomorideg, levert minket a víz” – hokisaink azt hitték: vicc, hogy vezetnek a kazahok

Jégkorong
2025.05.20. 19:25

Jégkorong-vb: Nem találtuk a góllövő ütőt – Szabó Bence

Jégkorong
2025.05.20. 07:36
Ezek is érdekelhetik