NOB: változnak a birkózás súlycsoportjai a riói olimpiára

2013.08.09. 19:22
Megváltoztatják a birkózás súlycsoportjait a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpiára, így az eddigi négy helyett hat kategória lesz a nőknél, míg a férfiak kötött- és szabadfogásában hétről hatra csökken a súlycsoportok száma.

A sportág nemzetközi szövetsége (FILA) annak érdekében tette korábban ezt a javaslatot – melyet pénteken elfogadott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) –, hogy ezzel is növelje a birkózás esélyeit az ötkarikás programban maradásra.

A változtatás révén mindhárom szakágban hat kategória lesz, s így kiegyenlítettebbé válik a sportágon belül a férfiak és a nők aránya, amelyet a NOB szorgalmaz.

A NOB végrehajtó bizottsága februárban úgy döntött, nem garantálja a sportág ötkarikás jelenlétét a 2020-as játékokon. Azóta a birkózás valamennyi képviselője minden követ megmozgatott, és ennek első eredménye az volt, hogy májusban a NOB vb a sportágat a fallabdával és a közösen pályázó baseball-lal és softball-lal együtt alkalmasnak tartotta a részvételre.

A döntés azt jelentette, hogy a megnevezett három sportág maradt versenyben a NOB szeptemberi, Buenos Aires-i közgyűléséig, amelyen a tagok kiválasztják majd azt az egyet, amely bekerül a 2020-as olimpia műsorába.

A birkózás már az ókori játékokon, majd – az 1900-asat leszámítva – valamennyi újkori olimpián jelen volt.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
1 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
Tegnap, 9:56

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38