Támogatás: az idén 16 kiemelt sportág 12.5 milliárd forintot kap

MTI MTIMTI MTI
2013.07.01. 12:17
Az idén 12.5 milliárd forintot kap a kormány döntése értelmében a 16 kiemelt sportág. Giró-Szász András kormányszóvivő hétfőn bejelentette, hogy a 2014-től 2020-ig tartó időszakban összesen 135 milliárd forintot biztosít az állam ezeknek a sportágaknak.

Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón azt mondta, öt szempont, a versenysport, az utánpótlás, az egyesületek, a sportlétesítmények fejlesztése és az edzők teljesítményének értékelése alapján döntöttek a támogatásról. Az MTI kérdésére elmondta: a kifizetések a mai naptól elkezdődnek és várhatóan az év végéig befejeződnek.

A 16 érintett sportág az asztalitenisz, az atlétika, a birkózás, az evezés, a cselgáncs, a kajak-kenu, a kerékpársport, a korcsolyasport, az ökölvívás, az öttusa, a röplabda, a sportlövészet, a tenisz, a torna, az úszás és a vívás.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
7 órája

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
9 órája

Nagy Ákos Károly remekelt gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő ob-n

Egyéb egyéni
11 órája

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
18 órája

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
19 órája

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
19 órája

Asztalitenisz: Varga Botond főtáblára jutott Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.24. 21:08

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:26