NS HAJRÁ! Játék: Jó helyre került

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.26. 10:46
null
Havasi Károly először el sem akarta hinni, hogy három egyforma figurát talált az újságban (Fotó: Korponai Tamás)
Megvan lapunk Hajrá! nyereményjátékának első győztese: „Amikor először megláttam, el sem akartam hinni – meséli a 69 esztendős Havasi Károly, aki olyan régóta a Nemzeti Sport (neki csak „Népsport") előfizetője, hogy saját bevallása szerint sem tudja már pontosan megmondani, mióta jár neki az újság.

„Vittem is ki egyből a feleségemnek, hogy jól látom-e, három egyforma figura van rajta – mutatja meg takaros kis lakásukban a július 23-i, keddi számot, melyen a három sportlövőalak minden kétséget kizáróan bizonyítja: százezer forint boldog tulajdonosának mondhatja magát az idős házaspár.

Az egykori órásmester és felesége tősgyökeres váci lakosok, világéletükben ott éltek és örültek együtt a hajdanán virágzó sportsikereknek. Többek között az 1994-ben labdarúgó-bajnokságot nyerő Vác FC-Samsungnak – az aranyérmes csapatnak már az unokával együtt szurkoltak a váci stadionban. Sőt, annak idején nemcsak nézték, hanem űzték is a sportot.

„Valaha én is fociztam – jobbszélső voltam –, de megmondom őszintén, nem voltam elég kitartó, és egy riválisom, aki később a Kecskemét edzője lett, kiszorított a csapatból – folytatja Károly bácsi. Felesége, Lenke néni pedig kézilabdázott anno, igazi sportos családról van szó tehát. Megkérdeztük őket a jelenlegi viszonyokról is.

„A váci focicsapatot szégyenszemre tönkretették, de a keret nagyjából megmaradt. Most Csank mesterben nagyon bízunk, hogy szép fokozatosan visszajuttatja a fiúkat a legjobbak közé. A kéziseknél pedig Konkoly Csaba személyében ugyancsak remek edző érkezett, szóval bizakodunk."

És hogy mire költik a nyereményt? Csak semmi nagyzolás: „Szeretnénk elmenni Hajdúszoboszlóra, vagy valahová nyaralni a gyerekekkel együtt. Ez minden."

Az biztos, hogy jó helyre került a nyeremény.

Nemzeti Sport HAJRÁ! Kaparjon és nyerjen mindennap! Regisztráció, nyertesek, játékszabályzat.

Legfrissebb hírek

Kvíz: ismerje fel a klasszis magyar sportolókat!

Egyéb egyéni
9 órája

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Vida Máté: Nagy Ádámra szükség van!; A tehetsége volt az egyetlen ellenfele: 50 éves lesz a Fenomén

E-újság
2026.09.13. 23:57

Második lett a magyar sportújságírók kispályás focicsapata a litvániai tornán

Minden más foci
2026.09.13. 10:29

Kezdődik a BL új idénye; 13 év után játszhat ismét négyes döntőt a Kaposvári VK

E-újság
2026.09.07. 23:48

Újpest, új érzés; Makélélé: A mi Realunkhoz senki sem fog felérni

E-újság
2026.09.06. 23:26