MOB: csaknem 500 sportoló Gerevich-ösztöndíjáról döntöttek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.26. 16:41
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége szerdai ülésén döntött az idei harmadik negyedév csaknem 500 sportolót érintő Gerevich-ösztöndíjairól.

A MOB tájékoztatása szerint a szövetségek a július 1. és szeptember 30. közötti időszakra tehettek ösztöndíj-felosztási javaslatot, s azokat a bizottság szakmai kollégiuma véleményezte. Az elnökség ezek után döntött, s ez alapján Gerevich-ösztöndíjban 490 sportoló és 393 sportszakember részesül.

Az elnökség e mellett határozott a londoni olimpiai eredményekkel kapcsolatos nevelőedzői jutalmakról, illetve a tavalyi szabadidősport-pályázatok maradvány pénzeinek felhasználásáról. Így többek között a „Kihívás Napja”, valamint a Debreceni Egyetem „Útban a sportoló nemzet felé: Szabadidősport gazdasági, társadalmi és egészségügyi megközelítései” című tanulmánykötetének támogatásáról.

A testület a főiskolai-egyetemi sportért felelős szakmai tagozat módosított költségtervét is jóváhagyta, s elfogadta a fogyatékosok sportjáért felelős szakmai tagozat előterjesztését, valamint az állami sport célú támogatások felhasználásáról és ellenőrzéséről szóló saját szabályzatát.

Az elnökség tagjai tájékoztatást kaptak a szocsi téli olimpiai felkészülésről és a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos tárgyalások megkezdéséről. Az elnökség elfogadta, hogy július 1-jétől a marketing és a kommunikáció területét egységes igazgatóság irányítja a MOB-ban.

Az ülésen elhangzott, hogy a július 1-től módosuló BTK szerint a kereskedői típusú doppingvétség – így a tiltott teljesítményfokozó szerek forgalmazása is – a jövőben bűncselekménynek minősül.

Legfrissebb hírek

Sportpolitika: közgyűlést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság

Egyéb egyéni
2026.01.24. 12:45

Ismét kiosztották a MOB Fair Play-díjakat, Földes László „Hobo” is a díjazottak között

Egyéb egyéni
2026.01.22. 21:41

Milánó 2026: a MOB elnöksége elfogadta a küldöttség összetételére tett javaslatot

Téli sportok
2026.01.19. 17:31

WADA: a tesztelések száma nőtt, a pozitív eseteké nem

Egyéb csapat
2025.12.30. 07:21

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
2025.12.23. 17:14

Faragó Tamás: Egy különleges társasághoz tartozom

Egyéb egyéni
2025.12.18. 15:22

MOB 130: Benedek, Egerszegi, Darnyi, legendák emlékeznek vissza a győztes pillanatokra – VIDEÓ

Egyéb egyéni
2025.12.18. 15:17

Thomas Bach: Rendkívüli kiváltság Magyarországon élni

Egyéb egyéni
2025.12.18. 06:31
Ezek is érdekelhetik