Torna: a 15 éves Makra talajon vk-versenyt nyert

K. E.K. E.
2013.04.29. 08:52
A ljubljanai torna világkupaverseny szombati napján megszerezte élete első érmét a felnőtt nemzetközi mezőnyben Makra Noémi, vasárnap pedig újabb lépcsőfokra ért a 15 esztendős békéscsabai lány: talajon – holtversenyben Elsabeth Black kanadai tornásszal – győzött a szlovén fővárosban.

„Ez a verseny nagyon jól jött, hiszen ahogy már sokszor elmondtam, ilyen körülmények között, vagyis téthelyzetben kell a gyakorlatait megcsinálnia Noéminek. Mert az, hogy az edzéseken megy minden, egészen más” – vélekedett a verseny után Unyatinszki Mihály edző.Unyatinszki Mihály edző.

Makra a talajon megszerzett arany mellé vasárnap még begyűjtött egy ezüstöt is: gerendán Black mögött (14.250) a második helyen végzett (13.975).

„Gerendán kicsit megingott, pedig itt is meg lehetett volna az arany, sajnos a végét kicsit elszúrta. Egyébként mindhárom szeren benne volt az első hely, lett belőle két ezüst és egy elsőség. Igyekezett felszabadultan tornázni, ezt hellyel-közzel meg is oldotta. Az érmeknek nagyon örült, kezdi lassan elhinni, hogy amit tud, azt versenyen is képes bemutatni. Hogy én elégedett vagyok-e? Sokan tudják rólam, hogy sosem vagyok az. Talajon is tud Noémi jobb gyakorlatot, ám így is sikerült nyernie. Az eredmény meg eredmény” – összegzett elégedetten az edző.

 

 

Legfrissebb hírek

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
7 órája

Két magyar érem született a nagyváradi aerobik-világkupán

Egyéb egyéni
2026.08.03. 17:30

Az Európai Tornaszövetség engedélyezte az orosz szimbólumok használatát

Torna
2026.07.30. 19:50

Torna: a KSI-s lányok szerepeltek a legjobban az ifjúsági ob-n

Utánpótlássport
2026.07.27. 14:30

Mészáros Krisztofer, Mayer Gréta: dupla-dupla!

Egyéb egyéni
2026.07.26. 16:31

Mészáros Krisztofer és Mayer Gréta a bajnok

Torna
2026.07.25. 19:02

Torna: Horváth Áron nyert egyéni összetettben a junioroknál Linzben

Utánpótlássport
2026.07.18. 19:59

Népsport: Tökéletes gyakorlat, hétszer

Népsport
2026.07.18. 12:06