A nők után a férfiak is aranyérmesek Angliában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.08.01. 22:16
null
<p>Demeter Bence, az aranyérmes váltó tagja </p><p>(Fotó: Getty Images)</p>
Címkék
Nem sokkal a női váltó sikere után a Marosi Ádám, Kasza Róbert, Demeter Bence összeállítású férficsapat is aranyérmet szerzett az angliai öttusa Európa-bajnokság hétfői váltóversenyében.

A magyarok megnyerték a vívást és a 3x100 méteres úszást, a lovaglásban pedig megőrizték vezető pozíciójukat, így a lövészetekkel megszakított futásnak elsőként vághattak neki.

A 3x2000 méter során fokozatosan növelték előnyüket, köszönhetően annak, hogy Demeter, Marosi, majd Kasza is nagyon jól lőtt, utóbbi például a két sorozatában egyet sem hibázott.

„Hét éve Albenában volt hasonló helyzet, hogy az egyéniben nagyon kiszúrtak velem, aztán a váltóban sikerült javítani" – utalt Marosi a bulgáriai kizárására, illetve arra, hogy a mostani Eb-n, szombaton már eleve büntetéssel lovagolt a pályára, mert állítólag a bemelegítőben a megengedettnél többet ugrott.

„Két napja azt hittem, mínusz kétszáz ponttal indulok, se kép, se hang nem volt, aztán elkezdtem a pályát, és sorra estek a rudak – folytatta Marosi. – Nagyon rosszul éreztem magam a verseny után. Először nem is akartam elindulni a váltóban, aztán Miki bá (Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány) valami olyasmit mondott, hogy így nem lehet befejezni egy Eb-t. Ma mindent elkövettem a sikerért, mert nagyon bennem volt a szombati kudarc. Le kell vonni a tanulságokat, még profibban kell hozzáállni a dolgokhoz."

ÉREMTÁBLÁZAT
Ország
A
E
B
Magyarország 3 1
Oroszország 2 1
Németország 1 2
Lengyelország 1
Olaszország 1
Franciaország 2
Ukrajna 2
Csehország 1
Fehéroroszország 1

„A második lövészetem után, gondoltam, csinálok egy kis műsort, ezért tettem a fülemhez a kezem, hogy nem hallom, mennyi előnyt kiabálnak be nekem, aztán az atlétikai pályára érve még sprinteltem is, amikor pedig már nem kellett volna, de mindez azért történt, mert akkor már felszabadultan futhattam – mondta Kasza. – Ma mindenki nagyon jól szerepelt a csapatban."

„Ez az első érmem a felnőttek között Európa-bajnokságon. Kicsit izgultam a kombinált szám előtt, de szerencsére rendben ment. A célom természetesen az, hogy megragadjak ebben a csapatban" – nyilatkozott a tavaly junior-világbajnoki címet szerző Demeter.

Tavaly Debrecenen is a magyar váltó győzött, de akkor Marosi és Kasza mellett Németh Róbert volt a harmadik csapattag.

A két hétfői diadal révén a magyar válogatott végzett az első helyen az éremtáblázaton. Korábban egyéniben Tóth Adrienn második lett, Kovács Saroltával és Gyenesei Leilával együtt pedig győzött a hagyományos versenyben.

ÖTTUSA EURÓPA-BAJNOKSÁG, GILLINGHAM (ANGLIA)
FÉRFI VÁLTÓ
EURÓPA-BAJNOK: MAGYARORSZÁG (Kasza Róbert, Marosi Ádám, Demeter Bence) 6618 pont (vívás: 35 győzelem/19 vereség/946 pont, úszás: 2:41.79 perc/1400 pont, lovaglás: 1140 pont, lövészet-futás: 20/17.92 perc/3132 pont)
2. Lengyelország (Lukasz Klekot, Bartosz Majewski, Szymon Staskiewicz) 6458
3. Fehéroroszország (Dmitrij Meljah, Mikalaj Gajanuszki, Sztanyiszlau Zsurauliu) 6400

 

Legfrissebb hírek

Koleszár Mihály és Guzi Blanka aranyérmes az öttusa Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.26. 20:32

Öttusa Eb: Koleszár Mihály régi vágya teljesült; Bauer Blanka bátor vívással alapozta meg a napját

Egyéb egyéni
2025.07.26. 16:21

Koleszár Mihály Eb-ezüstérmes Madridban; a férfiaknál is a magyaroké az arany csapatban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 18:13

Öttusa Eb: maximális magyar létszám a női döntőben Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.23. 20:45

Öttusa Eb: Négy magyar elődöntős a férfiaknál is Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.22. 20:23

Öttusa Eb: mind a négy női versenyzőnk elődöntős Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.21. 21:31

Koleszár Mihály az Eb előtt: A végéig kell tolni a szekeret!

Egyéb egyéni
2025.07.21. 10:30

Gulyás Michelle nemcsak a vk-döntőt, az Eb-t is kihagyja

Egyéb egyéni
2025.07.01. 15:21
Ezek is érdekelhetik