Triatlon-vb: Boronkay Péter nyerte a parasportolók egyik kategóriáját

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.09.11. 12:44
Boronkay Péter személyében magyar versenyző is diadalmaskodott a parasportolók egyik kategóriájában a budapesti triatlon-világbajnokságon.

A kecskeméti sportoló 1:06:09 óra alatt teljesítette a 750 méter úszásból, 20 km kerékpározásból és 5 km futásból álló távot, s így 23 másodperccel előzte meg az osztrák Oliver Dreiert.

„Nagyon jól kezdtem, és az egész úszás alatt jól éreztem magam, így a kerékpározásra és annak során kényelmes előnyt harcoltam ki, de tudtam, hogy futásban Dreier gyorsabb nálam, ezért mindent bele kellett adnom, hogy magam mögött tartsam. Nagyon boldog vagyok, hogy hazai közönség előtt védtem meg a tavaly Gold Coaston kiharcolt világbajnoki címem" – mondta Boronkay.

Szombaton a szakadó esőben 10.45-kor rajtoltak el az U23-as nők, majd 13.05-kor a felnőtt, míg 15.15-kor az U23-as férfiak startolnak.
    
Legfrissebb hírek

A nemzetközi szövetség elnöke szerint nagy jövő előtt áll a magyar triatlonsport

Egyéb egyéni
2025.07.22. 18:35

Bronzérmes a magyar vegyes váltó a triatlon sprint Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.20. 13:40

Szalai Fanni ezüstérmes, Kropkó Márta két másodpercre a dobogótól

Egyéb egyéni
2025.07.19. 22:30

Rövid távú triatlon ob: Dévay Zsombor és Zelinka Gabriella győzött Tatán

Egyéb egyéni
2025.07.19. 20:18

Triatlon: Szalai Fanni ezüstérmes a melillai junior Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2025.07.19. 13:52

Triatlon: szombaton kezdődik az U23-as és junior Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.07.18. 20:21

A világelitben bizonyított tizenhét évesen Szalai Fanni

Egyéb egyéni
2025.07.17. 09:22

Hazai pályán, különleges hangulatban – ilyen volt a tiszaújvárosi triatlonfesztivál

Képes Sport
2025.07.13. 10:38
Ezek is érdekelhetik