Schmitt Pál utódjáról döntenek: MOB-elnökválasztás november 20-án

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.09.17. 14:02
November 20-án kerül sor a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) következő közgyűlésére, amelyen megválasztják a szervezet új elnökét. A jelenleg is zajló elnökségi ülésen egyhangú döntés született erről.

Az elnökségi ülésen részt vesz Schmitt Pál köztársasági elnök is, aki augusztus 5-én mondott le MOB-elnöki tisztségéről, és az új vezető megválasztásáig Molnár Zoltán főtitkárt bízta meg az elnöki tisztségből fakadó jogkör gyakorlásával. Mint köztársasági elnök Schmitt Pál a fennálló rendelkezések értelmében nem lehetne civil szervezet tagja, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaként azonban – az Olimpiai Charta előírásai szerint – a nemzetközi olimpiai mozgalmat képviseli Magyarországon.

Schmitt az önállóság visszanyerése, 1989 óta állt a MOB élén, 2009 januárjában hatodszor  választották újjá. Ő a MOB első olimpiai bajnok elnöke, párbajtőrben kétszeres ötkarikás aranyérmes. A NOB-nak 1983 óta tagja. Idén előbb az Országgyűlés elnökévé, majd köztársasági elnökké választották, ezután mondott le a MOB-elnöki posztjáról.

Schmitt lehetséges utódjaként leggyakrabban Borkai Zsolt neve vetődött fel a sajtóban. Borkai olimpiai bajnok tornász, a MOB alelnöke, Győr polgármestere.

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: Fontosnak tartjuk, hogy a sport felívelő pályán maradjon

Egyéb egyéni
2026.01.27. 20:32

A magyar futballért végzett munkájáért díjazták Jakab Jánost

Magyar válogatott
2026.01.27. 16:03

Sportpolitika: közgyűlést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság

Egyéb egyéni
2026.01.24. 12:45

Ismét kiosztották a MOB Fair Play-díjakat, Földes László „Hobo” is a díjazottak között

Egyéb egyéni
2026.01.22. 21:41

Milánó 2026: a MOB elnöksége elfogadta a küldöttség összetételére tett javaslatot

Téli sportok
2026.01.19. 17:31

WADA: a tesztelések száma nőtt, a pozitív eseteké nem

Egyéb csapat
2025.12.30. 07:21

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
2025.12.23. 17:14

Faragó Tamás: Egy különleges társasághoz tartozom

Egyéb egyéni
2025.12.18. 15:22
Ezek is érdekelhetik