Cselgáncs: Bor Barna ezüstérmet nyert a tuniszi GP-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.05.09. 20:02
A +100 kg-os Bor Barna ezüstérmet nyert vasárnap a cselgáncsozók tuniszi Grand Prix-jén, amely a 2012-es londoni olimpia kvalifikációs sorozatának első állomása volt.

A viadal honlapja szerint az áprilisban Európa-bajnoki második dzsúdós egyformán ipponnal jutott túl a szlovén Matjaz Cerajon, a hazai közönség előtt szereplő Anis Chedlyn, majd az elődöntőben a japán Takahasi Kazuhikón is.

A fináléban a súlycsoport egyik sztárja, az olimpiai és kétszeres világbajnok Szuzuki Kejdzsi várt rá. Bor már jukóval vezetett, ám a rutinos japán egy perccel a mérkőzésidő lejárta előtt vazaarit érően vitte földre, majd rögtön leszorította őt, amelyből a 23 éves paksi már nem tudott kijönni.        

A befejező nap másik magyarja, a friss Európa-bajnok Joó Abigél (78 kg) egy vereséggel, helyezetlenül zárt.    

A 13 fős magyar küldöttség Bor és Ungvári Miklós (66) ezüstje révén két éremmel tér haza Észak-Afrikából.

Legfrissebb hírek

Bor Barna: Itthon, csak magunkban nem lehet rendesen felkészülni

Egyéb egyéni
2025.06.22. 07:13

Bor Barna szerint nem lehetnek csalódottak a cselgáncs-vb után

Egyéb egyéni
2025.06.20. 12:28

Bor Barna: Ez most egy igazi csapat

Egyéb egyéni
2025.06.15. 15:13

Bor Barna: Nem úgy működik, hogy leveszünk valakit a polcról, és máris pótoltuk az olimpiai bronzérmes Tóth Krisztiánt

Egyéb egyéni
2025.06.13. 07:43

Cselgáncs-vb: hat magyar párizsi olimpikon a Papp László Arénában

Egyéb egyéni
2025.05.21. 15:14

Bor Barna: Özbas Szofi elképesztő, sok van még benne

Egyéb egyéni
2025.04.29. 11:30

Bor Barna: Az elmúlt versenyek legjobb magyarjai indulhatnak az Eb-n

Egyéb egyéni
2025.04.23. 06:35

Cselgáncs: tizenöt magyar indul a podgoricai Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.04.08. 14:43
Ezek is érdekelhetik