Rg vk: sikeres pódiumedzés, este jól ment a magyar kéziszercsapatnak

2010.03.04. 20:35
Sikerrel vizsgázott a debreceni Főnix Csarnok a március 5. és 7. között megrendezendő II. magyar felnőtt ritmikus gimnasztika világkupa és Garantiqa junior nemzetközi verseny pódiumedzésén.

Valamennyi versenyző kipróbálhatta a versenyszőnyeget, az olimpiai bajnok Jevgenyija Kanajeva és a világbajnoki érmesek is elégedettek voltak a helyszínnel.

A délelőtti pódiumedzésen a magyar csapat még kicsit megilletődötten mozgott, az idő nem volt túl hosszú, hiszen a versenyzőknek összesen 40 perc jutott. Az esti pódiumedzés azonban már teljesen hibátlanul sikerült. Az együttes kéziszer-csapat mindkét gyakorlatát előadta, az 5 karika és a 2 kötél 3 szalag is hibátlanul ment másodszorra. Az egyéniben induló Vass Dóra is valamennyi szerrel - karika, labda, kötél és szalag bemutatkozott, neki is több sikeres gyakorlata volt. Berek Irina szövetségi kapitány elégedett a látottakkal.

Pénteken a felnőttek még tréningeznek, a juniorok számára viszont megkezdődik a verseny, Boldizsár Blanka, Hernesz Bernadett, Kécza Daniella, Miklós Dominika és Szolnoki Nikolett finálés helyeket próbálnak szerezni.

A MAGYAR CSAPAT

Felnőtt egyéni: Vass Dóra, Forray Fanni, Szalóky Violetta, Horváth Csinszka, versenyen kívül Korom Anna.


Felnőtt együttes kéziszercsapat:
Buda Julianna, Hauser Judith, Kohlhoffer Fanni, Topic Dária, Tőkés Anna és Vándor Ágnes (tartalék: Katona Barbara)


Junior egyéni:
Boldizsár Blanka, Hernesz Bernadett, Kécza Daniella, Miklós Dominika és Szolnoki Nikolett

Legfrissebb hírek

Hétvégén rendezik az első Keleti Ágnes-emlékversenyt

Torna
2026.06.10. 12:56

Öt labdával negyedik lett a magyar együttes kéziszercsapat az rg Eb-n

Egyéb egyéni
2026.05.31. 18:42

Rg Eb: öt labdával döntős a magyar együttes kéziszercsapat

Egyéb egyéni
2026.05.30. 19:36

Az olimpiai bajnok Varfolomeev nyerte meg az egyéni összetettet az rg Eb-n

Egyéb egyéni
2026.05.30. 16:17

Ritmikus gimnasztika Eb: Pigniczki Fanni 33. lett egyéni összetettben

Torna
2026.05.29. 19:04

Ritmikus gimnasztika: Pigniczki az összetett 27. helyéről várja a folytatást az Eb-n

Torna
2026.05.28. 18:38

Ritmikus gimnasztika: Pigniczki Fanni nem helyezésben, hanem minőségben gondolkodik az Európa-bajnokságon

Torna
2026.05.19. 12:58

Ritmikus gimnasztika: összetettben negyedik lett az együttes kéziszer csapat Portugáliában

Torna
2026.05.18. 09:28
Ezek is érdekelhetik