Ritmikus gimnasztika: főpróba a debreceni vk-ra 29 ország tornászaival

2010.02.12. 08:46
Szombaton a pestszentimrei Sportkastélyban rendezik meg a KFK Grácia nemzetközi ritmikusgimnasztika-kupát, amely az utolsó hazai megmérettetés a március 5. és 7. között sorra kerülő debreceni II. Magyar rg-világkupa és Garantiqa Junior nemzetközi verseny előtt.

A viadalon 29 ország 130 sportolója lép szőnyegre a felnőttek között és a különböző korosztályokban; érkeztek orosz, ukrán és izraeli versenyzők is. A vk-n induló két egyéni rg-sünk, Vass Dóra és Forray Fanni is bemutatkozik a hazai közönségnek, és a Debrecenben a junioroknál szereplő hölgyek is versenyeznek.

A mostani viadalnak külön jelentősége van a magyar együttes kéziszercsapat szempontjából, jóllehet a Grácia-kupa csak egyéni verseny. A mieink ugyanis szombat 13 órától kezdve több összeállításban bemutatóznak a Sportkastélyban, és a korábbiak, illetve az itt nyújtott teljesítmény alapján jelölik majd ki legkésőbb kedden azokat, akik a világkupán a magyar együttes kéziszercsapatot alkotják.

A megnyitó 13 órakor kezdődik (a különböző korosztályok már reggeltől versenyeznek), a juniorokra 16.50-kor, míg a felnőttekre 19 órakor kerül sor. Az eredményhirdetést 21 órára tervezik.

Legfrissebb hírek

Hétvégén rendezik az első Keleti Ágnes-emlékversenyt

Torna
2026.06.10. 12:56

Öt labdával negyedik lett a magyar együttes kéziszercsapat az rg Eb-n

Egyéb egyéni
2026.05.31. 18:42

Rg Eb: öt labdával döntős a magyar együttes kéziszercsapat

Egyéb egyéni
2026.05.30. 19:36

Az olimpiai bajnok Varfolomeev nyerte meg az egyéni összetettet az rg Eb-n

Egyéb egyéni
2026.05.30. 16:17

Ritmikus gimnasztika Eb: Pigniczki Fanni 33. lett egyéni összetettben

Torna
2026.05.29. 19:04

Ritmikus gimnasztika: Pigniczki az összetett 27. helyéről várja a folytatást az Eb-n

Torna
2026.05.28. 18:38

Ritmikus gimnasztika: Pigniczki Fanni nem helyezésben, hanem minőségben gondolkodik az Európa-bajnokságon

Torna
2026.05.19. 12:58

Ritmikus gimnasztika: összetettben negyedik lett az együttes kéziszer csapat Portugáliában

Torna
2026.05.18. 09:28
Ezek is érdekelhetik