Világjátékok: az ejtőernyős Asztalos István címvédőként ötödik lett

Vágólapra másolva!
2009.07.21. 12:38
Véget értek az ejtőernyős célbaugrók küzdelmei a világjátékokon. Asztalos István címvédőként ezúttal az ötödik helyet szerezte meg. A nehéz időjárási körülmények között rendezett versenyben a duisburgi bajnok kiegyensúlyozottan, jól teljesített, egyetlen rosszabb ugrás azonban megakadályozta a címvédésben.
A negyedik sorozatban Asztalos „fát” ugrott, tehát nem sikerült a kísérlete, így nagy hátrányba került az olimpián kívüli sportágak világversenyén. Az óriási szél ekkor is nehezítette a dolgát, mint ahogy másnak is, két versenyzőnek azonban engedélyezték, hogy újra ugorjon. Asztalosnak sajnos nem, így hiába teljesített a folytatásban szinte hibátlanul, végül 23 centis összesítéssel ötödik lett.A viadalt az a Stefan Wiesner nyerte meg, aki 2005-ben Asztalos István mögött a második helyen végzett. Ahogy akkor a mi bajnokunk, most a német kiválóság is „szétugrásban” győzött a szlovák Robert Juris ellen. Ha Asztalos István a rontott ugrása helyett csupán két centit vét, ő is részt vehetett volna a döntő küzdelemben, de így is pontszerzőként ünnepelhetjük.
Legfrissebb hírek

Bronzérmes lett rúdugrásban Böndör Márton az egyetemi világjátékokon

Egyéb csapat
2025.07.27. 14:16

Törőcsik és Hárspataki is éremért utazik a világjátékokra

Egyéb egyéni
2025.07.20. 12:58

Enahoro Asein világjátékok-kvótát szerzett erőemelésben

Egyéb egyéni
2024.06.20. 13:48

Karate: Hárspataki Gábor kijutott a 2025-ös Világjátékokra

Egyéb egyéni
2023.11.28. 10:48

Egyetemi Világjátékok: ezüstérmes a magyar férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2023.08.08. 13:25

Világjátékok: elődöntőbe jutott Spéth Norbert

Egyéb egyéni
2022.07.16. 09:43

Világjátékok: letette az esküt a magyar csapat

Egyéb egyéni
2022.06.28. 16:54

Világjátékok: már 57 magyar sportoló szerzett kvótát

Egyéb egyéni
2022.06.04. 16:44
Ezek is érdekelhetik