Kajak-kenu: Baráth Etele szerint nem találtak komoly elváltozást Kolonicsnál
Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke szerint a csütörtöki boncolás során nem találtak a rendkívüli halált megmagyarázó komoly elváltozást a kedden elhunyt Kolonics György testében.
"A boncolási jegyzőkönyvet nem láttam, mert az egyelőre nem publikus, információim a válogatott orvosától származnak" - mondta az MTI-nek az MKKSZ elnöke.A sportvezető megerősítette a Híradó információját, hogy a szövettani és toxikológiai vizsgálatok egy részét a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) bécsi laboratóriumában is elvégzik."Ez egy teljesen szokványos eljárás az elhunyt élsportolók esetében" - jelentette ki Baráth. "Szeretném leszögezni, hogy nem azért vizsgálódnak Bécsben is, mert bármilyen doppinggyanú merült fel. Aki egy kicsit is ismeri Kolonics pályafutását, annak eszébe sem jut ilyet feltételezni."A 36 esztendős Kolonics György kedden, edzés közben rosszul lett, elveszítette eszméletét, páros társa, Kozmann György és trénere Ludasi Róbert szívmasszázzsal és mesterséges lélegeztetéssel igyekeztek életben tartani, de nem jártak sikerrel, ahogy a kiérkezett mentők sem. Halálát az első diagnózis szerint hirtelen szívleállás okozta.Kolonics Kozmann Györggyel 500 és 1000 méteren is indulási jogot szerzett a pekingi nyári olimpiára. Az új párosok összetételéről péntek délig születik döntés.
Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: végső búcsút vettek Dudás Miklóstól
Kajak-kenu
2026.01.30. 17:26

Csikós Zsóka: Kezdek megbarátkozni a rivaldafénnyel
Kajak-kenu
2026.01.13. 13:52

A válogatóra ismét összeáll a Nádas, Tótka kajak páros
Kajak-kenu
2026.01.11. 11:58

Csodák, csúcsok, csalódások – 2025 az utánpótlásban
Utánpótlássport
2026.01.10. 09:00
Ezek is érdekelhetik




