Cseh László címvédőhöz méltóan szerepelt a 200 vegyes előfutamában

Vágólapra másolva!
2008.03.19. 10:56
Az eindhoveni úszó Európa-bajnokság második napján, a délelőtti előfutamokban tíz magyar versenyzőért szoríthattunk. Közülük a legjobban Cseh László szerepelt, aki 200 vegyesen, 1:59.08-as idővel első helyen jutott a délutáni középdöntőbe.
Cseh László első helyen lépett tovább a középdöntőbe 200 méter vegyesen
Fotó: Mirkó István (archív)
Cseh László első helyen lépett tovább a középdöntőbe 200 méter vegyesen
Cseh László első helyen lépett tovább a középdöntőbe 200 méter vegyesen
Fotó: Mirkó István (archív)
Cseh László első helyen lépett tovább a középdöntőbe 200 méter vegyesen

A férfi 200 vegyesen három magyar úszó – Cseh László, Kerékjártó Tamás, Verrasztó Dávid – révén is érdekeltek voltunk, és mindhárman eséllyel pályáztak arra, hogy a délutáni középdöntőbe jussanak. A szabályok szerint viszont egy nemzetből csak két versenyező szerepelhet a legjobb 16 között.

A szám címvédőjének Cseh Lászlónak a továbbjutása egy pillanatig sem forgott veszélyben, ugyanis a magyar klasszis a legjobb időt úszta a mezőnyben (1:59.08).

Kerékjártó Tamás 2:00.32-es idővel a harmadik, míg Verrasztó Dávid a hatodik lett (2:02.12-es idővel), de utóbbi az említett szabály miatt nem jutott tovább.

Kis Gergő a 800 méteres gyorsúszás középdöntőjében volt érdekelt (14-en indultak, így nem rendeztek előfutamot), és 7:57.33 perces új magyar csúccsal első helyen jutott a holnapi döntőbe.

A többi délelőtti futam során nem termett babér úszóink számára. 100 női gyorson Mutina Ágnes 22. lett 56.34 másodperces idejével, míg Tompa Orsolya 56.92-es eredménye csak a 33. helyre volt elég. A tegnap fő számában, 400 vegyesen ezüstérmet szerző Hosszú Katinka ezúttal csak a 49. lett 58.05 másodperces idővel.

A 100 női mell előfutamában Bor Katalin a 29. helyen végzett (1:12.02 perces ideje a 29. helyre volt elég), míg férfi 200 gyorson sem Gercsák Balázs ( a 32. időt úszta 1:51.32 perccel), sem Kovács Norbert (1:52.79-es ideje csak a 46. helyre volt elég) nem kvalifikálta magát a középdöntőkre.

A délelőtti futamok legnagyobb meglepetését a hazaiak sztárja Pieter van den Hoogenband okozta, aki 200 méter gyorson csak a 20. lett és nem jutott a középdöntőbe. A szám olimpiai- és háromszoros Európa-bajnoka betegen érkezett a kontinens bajnokságra, ami magyarázatot ad teljesítményére. A hírek szerint a holland klasszis több számban már el sem indul.

AZ ESTI PROGRAM (MÁRCIUS 19., SZERDA)


Középdöntők, döntők 18.15 óra
50 m férfi pillangó, döntő
100 m női gyors, középdöntő
100 m férfi hát, döntő
50 m női pillangó, döntő
100 m férfi mell, döntő (magyar induló: Bodor Richárd)
100 m női mell, középdöntő
200 m férfi vegyes, középdöntő (Cseh László, Kerékjártó Tamás)
200 m női hát, döntő (Szepesi Nikolett, Verrasztó Evelyn)
200 m férfi gyors, középdöntő
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik