Kajak-kenu: elhunyt Séra Miklós mesteredző

2007.10.23. 23:15
Hétfőn, 60 éves korában súlyos betegség következtében elhunyt Séra Miklós kajak mesteredző - erről kedden tájékoztatott a magyar szövetség (MKKSZ).
A kiváló sportember 1961-ben, az MTK színeiben kezdett kajakozni, később szerepelt a korosztályos válogatottakban, telente pedig egy másik sportágnak, a jégkorongozásnak hódolt, és ebben is válogatott kerettag lett.Edzői pályafutását 1972-ben kezdte, és mindkét sportágban szakedzői diplomát szerzett. Kajak edzőként az MTK, a KSI és a Bp. Honvéd versenyzőivel dolgozott. Tanítványai olimpiai-, világ- és Európa-bajnoki címeket nyertek, közülük a kétszeres olimpiai bajnok és olimpiai ezüstérmes Horváth Gábor a legeredményesebb, ám a sprintszámokban érmeket halmozó Fehérvári Vince és Beé István is az ő irányításával készült.Az elmúlt években Séra Miklós készítette fel az egyik legeredményesebb hazai egyes versenyzőt, Vereckei Ákost és a 2006-ban, Szegeden világbajnoki címet szerzett férfi kajak négyest.Versenyzőivel már a pekingi olimpiai sikerekért dolgozott, ám július közepén, a dunavarsányi edzőtáborban rosszul lett, majd koponyaműtéten esett át. Előbb úgy tűnt, hogy a beavatkozás sikeres volt, később azonban ismét rosszabbodott a szakember állapota, s végül már nem tudtak segíteni rajta.Séra Miklóst a Magyar Kajak-Kenu Szövetség saját halottjának tekinti.MTI
Legfrissebb hírek

Sellyei Csanád: Elpusztíthatatlan vagyok

Kajak-kenu
2026.04.30. 19:25

Hatvanéves lett Hódosi Sándor, olimpiai és világbajnok kajakozó

Kajak-kenu
2026.04.28. 13:35

Biztató formák a magyar csapatban a szegedi kajak-kenu világkupa előtt

Kajak-kenu
2026.04.26. 12:31

Kopasz Bálint 500 méteren sem talált legyőzőre a kajak-kenu válogatón

Kajak-kenu
2026.04.23. 17:10

Csikós Zsóka és Kiss Ágnes duplázott a szegedi kajak-kenu válogatón

Kajak-kenu
2026.04.22. 17:11

Az utolsó métereken fordított az Európa-bajnok a kajak-kenu válogatón

Kajak-kenu
2026.04.21. 17:31

Kajak-kenu: klasszisok, izgalmas duók – cél a válogatottság

Kajak-kenu
2026.04.21. 10:16

Vb-ezüstérmes lett a Kolonics Alapítvány kuratóriumának új tagja

Kajak-kenu
2026.04.17. 14:26
Ezek is érdekelhetik