A 74 kg-os Hatos Gábor hetedik lett és olimpiai kvótát szerzett

Vágólapra másolva!
2007.09.20. 15:40
A szabadfogásúak között érdekelt Hatos Gábor a hetedik helyen végzett a 74 kg-osok között és ezzel olimpiai kvótát szerzett a birkózók bakui világbajnokságán. A csütörtökön szerepelt másik két magyar versenyző, Wöller Ákos (66 kg) és Ritter Árpád (84 kg) helyezetlenül zárt.
Hatos Gábor készülhet Pekingre
Hatos Gábor készülhet Pekingre
Hatos Gábor készülhet Pekingre
Hatos Gábor készülhet Pekingre

A nemzeti hírügynökség helyszíni tudósítása szerint Hatos a lett Azarevics ellen mutatkozott be és látványos mérkőzésen (6-0, 6-0) győzött. A következő ellenfél, a francia Lampis sem okozott gondot, a magyar birkózó 2-0-ra és 3-0-ra nyert.

A negyeddöntőbe jutásért a mongol Gombodorjt kellett legyőznie a szombathelyi sportembernek. Hatos az első menetet egy mögékerülés révén 1-0-ra „hozta”, majd riválisa 3-1-gyel egalizált. A továbbjutást eldöntő utolsó felvonásban ismét Hatos volt a jobb, 1-0-lal lépett tovább.

Hatos az elődöntőért az amerikai Joseph Heskett ellen lépett szőnyegre. Az első menetben űzte-hajtotta riválisát, ennek ellenére ellenfele szerzett pontot egy mögékerülés után (0-1). A folytatásban viszont parádézott Hatos: lábra támadott és ebből földre vitte Heskettet, akin ezt követően billentést mutatott be. Később, már állásból Hatos újabb pontot kapott, miután kitolta riválisát a szőnyegről.

A záró két percben a magyar birkózó 1-0-ra vezetett, de 10 mp-cel a vége előtt Heskett egyenlített és ezzel be is jutott a négy közé.

A fináléba kerülés már nem sikerült Heskettnek, de Hatos a „pozitív pontok” révén a hetedik helyen végzett, így kiharcolta a pekingi indulás jogát.

Wöller az első, míg Ritter a második fordulóban kapott ki és így ki is esett, mert egyikük ellenfele sem menetetelt el a döntőig.

BIRKÓZÁS, VILÁGBAJNOKSÁG, BAKU

A magyarok eredményei. Szabadfogás. 66 kg. 1. forduló: Wöller Ákos –Farnyijev (orosz) 0:3 (0:4, 0:6). Wöller Ákos helyezetlenül zárt. 74 kg. 1. forduló: Hatos Gábor–Azarevics (lett) 4:0 (7:0, 6:0 ). 2. forduló: –Lampis (francia) 5:0 (2:0, 3:0, tus). 3. forduló: –Gombodorj (mongol) 3:1 (1:0, 1:3, 1:0). Negyeddöntő: –Heskett (amerikai) 1:3 (0:1, 5:0, 1:1). Hatos Gábor pozitív pontoknak köszönhetően a 7. helyen végzett. 84 kg. 1. forduló: Ritter Árpád–Racorean (román) 3:0 (2:0, 1:0). 2. forduló: –Williams (amerikai) 1:3 (0:2, 1:0, 0:1). Ritter Árpád helyezetlenül zárt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik