Rosszulesik ez a nap, nagyon fáj a lelkemnek – Módos Péter

KRASZNAI BENCE (Baki)KRASZNAI BENCE (Baki)
Vágólapra másolva!
2024.04.05. 19:04
Módos Péter, a válogatott szövetségi kapitánya (Fotó: MBSZ)
A kötöttfogású birkózóválogatott szövetségi kapitányával, Módos Péterrel beszélgettünk a Bakiban zajló európai olimpiai kvalifikációs verseny helyszínén, a Nemzeti Torna Arénában azok után, hogy négyből egy sportolónk sem szerzett kvótát a párizsi olimpiára.

 

– Váncza István rendkívül jól birkózott az ukrán ellen is... 
– Ha akarnék sem tudnék belekötni a felkészülésébe, mert tényleg mindent megtett azért, hogy kijusson az olimpiára. Apró rutintalanságot láttam álláshelyzetben nála, a karberántást többször eladta rajta az ukrán versenyző. Persze, nagyon nagy teher az, amikor az ember látja, hogy másfél perc van hátra a meccsből, és kijutásra áll az olimpiai ezüstérmes ellen. Azt gondolom, hogy ha ugyanígy folytatja a felkészülést, akkor a világkvalifikáción nagyon komoly esélyekkel indul. Beszélgettünk vele, és ezt szerencsére ő is így látja.

– Nemcsak Lévai Zoltánt, talán mindenkit hideg zuhanyként ért a finn Jonni Sarkkinen elleni technikai tusos veresége.
– Úgy vélem, hogy nagyon rossz taktikát választott, olyat, amelyik mostanában egyre gyakrabban megdől a birkózásban. Persze, a versenyző dönti el, mit csinál. Természetesen átbeszéljük a történteket a szakmai stábbal, mert erre a helyzetre megoldást kell találni. Biztos vagyok abban, hogy ennél a finn srácnál Zoltán százszor jobb birkózó – ennek a mérkőzésnek pont fordítva kellett volna alakulnia.

– Szőke Alex és Vitek Dárius teljesítményét hogyan látta? 
– Alexnek két műtétje is volt az olimpia óta, amelyekből nehezen jött vissza. Látjuk az igyekezetet rajta, próbál mindent megtenni azért, hogy jó legyen. Dáriust sem tudom hibáztatni, mindent megtett a felkészülés során. Nyert helyzetben hibázott, és ez a győzelembe került. Összességében nagyon rosszul esik a mai nap, nagyon fáj a lelkemnek. Hosszú időn keresztül a maximumot próbáltuk beletenni ebbe az egészbe. Úgy vélem, hogy jó az irány, de vannak olyan dolgok, amelyeken muszáj változtatni annak érdekében, hogy sikeres legyen ez a generáció.

 

 

Legfrissebb hírek

Átadták a száz éve született Szilvásy Miklós felújított sírját

Birkózás
2025.12.05. 13:26

Népsport: Rákosinak is beszólt, és golyót kapott a lábába

Népsport
2025.12.05. 12:04

Autókereskedéssel foglalkozik az olimpiai bajnok – Farkas Péter hosszú idő után adott interjút

Birkózás
2025.12.04. 10:45

Losonczi Dávid: Mély megbecsüléssel kezelem a díszpolgári címet

Birkózás
2025.12.01. 13:00

Kiállítás nyílt Kozma István és Jamamoto Takao barátságáról a KIMBÁN

Birkózás
2025.11.27. 18:25

Átadták a szigetvári birkózócsarnokot

Birkózás
2025.11.27. 13:30

Csökkentették a török birkózósztár doppingvétség miatti büntetését

Birkózás
2025.11.23. 12:25

Szőke Alex: Valamiért mindig a nehezebb utat kapom

Birkózás
2025.11.23. 07:54
Ezek is érdekelhetik