Az olaszok intettek megálljt a magyar női párbajtőrözőknek

Vágólapra másolva!
2007.07.06. 20:47
Második helyen végzett a magyar női párbajtőr-válogatott a genti Európa-bajnokságon. A Hormay Adrien, Szász Emese, Nagy Tímea összeállítású magyar csapat a fináléban az olasz együttestől szenvedett 37:35-ös vereséget.
Nagy Tímea
NS-archív
Nagy Tímea
Nagy Tímea
NS-archív
Nagy Tímea
A női tőrcsapat csütörtöki sikere után a párbajtőrözők is pástra léptek. A Hormay Adrien, Szász Emese, Nagy Tímea összeállítású magyar csapat a nyolcaddöntőben a csehekkel csapott össze.

Nem okozott komoly gondot az ellenfél, Hormay és Szász is gond nélkül nyert, majd Nagy Tímea is hozta a saját csörtéjét. A kilenc párharcból mindössze egyet tudtak megnyerni a csehek, Stefflova győzte le Nagyot. A végeredmény 45:27 lett a mieink javára.

Az ukránok voltak az ellenfelek a negyeddöntőben. Az első párharcban mindhárom magyar versenyző döntetlent ért el, és a folytatásban is kiegyenlített volt a párharc. A végén Szász Emese 20:19-es magyar előnynél lépett pástra, és Jana Semjakinával szemben megnyerte a mieink számára a párharcot.

A döntőbejutásért a franciákat kellett megverni, és ez is sikerült a magyar csapatnak. Szász Emese egyből legyőzte a Laura Flessel-Colovicot. Nagy Tímea Nisima ellen növelte az előnyt, és bár Hormay kikapott 3:2-re Descouts-tól, 10:5-ös vezetést szerzett a magyar válogatott.

A második kör még jobban jött ki a magyar csapat számára, mindhárom versenyzőnk győzött, ezzel 18:8 lett a javunkra.

Hiába állt be utána Flessel-Colovic helyére Király-Picot Hajnalka, a franciák már nem tudtak változtatni a mérkőzés menetén. Hormayék 39:23-ra nyertek, és a döntőben az olasz csapat várt rájuk.

A fináléban Hormay kezdett Bianca del Carretto ellen, és első csörte a magyar versenyzőnek sikerült jobban, hiszen míg ő bevitt egy találatot, addig ellenfele erre nem volt képes. Utána Szász Emese következett Cristiana Cascioli ellen, és az olasznak sikerült fordítani, hiszen kétszer is megszúrta a magyar versenyzőt.

A harmadik párban Nagy Tímea Nathalie Moellhausennel vívott, és olimpiai bajnokunk döntetlent ért el, így a csata egyharmadánál az olaszok vezettek 3:2-re.

Holmay és Cascioli csörtéje után a taljánok eggyel növelték előnyüket, Nagy Tímea azonban visszaállította az egy találatnyi különbséget del Carrettóval szemben (10:9 az olaszoknak). Szász Emese remekelt Moellhausen ellen, és a hátrányt gyorsan komoly előnyre változtatta (16:13 nekünk).

Nagy Tímea és Cascioli összecsapása után maradt a három tus előnye a mieinknek (20:17). Sajnos, Hormaynak nem sikerült a Moellhausen elleni csörtéje, az olasz versenyző fordított (20:21).

Szász Emesének Del Carretto ellen mindenképpen nyernie kellett, de nem sikerült a fordítás, így az olasz válogatott végül 37:35-ös eredménnyel nyerte meg a döntőt, és egyben az Európa-bajnoki címet.
Legfrissebb hírek

Vívás: Muhari Eszter arany-, Siklósi Gergely bronzérmes a dohai GP-viadalon

Egyéb egyéni
2026.01.25. 18:53

Vívás: hat magyar férfi párbajtőröző a dohai Grand Prix-verseny főtábláján

Egyéb egyéni
2026.01.24. 16:58

Vívás: Koch Máté bronzérmes a fudzsejrai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2026.01.10. 16:00

Vívás: öt magyar férfi párbajtőröző a 64 között a fudzsejrai vk-n

Egyéb egyéni
2026.01.09. 16:25

Vívás: öt magyar a főtáblán a női párbajtőrözők fudzsejrai vk-viadalán

Egyéb egyéni
2026.01.08. 16:10

Vívás: Szatmári egyetlen tussal múlta felül Szilágyi Áront az aranyért az ob-n

Egyéb egyéni
2025.12.20. 18:19

Vívás: a női párbajtőrcsapat ezüst-, a férfi bronzérmes a vancouveri vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.12.08. 06:46

Vívás: hét magyar a férfi párbajtőrözők vancouveri vk-viadalának főtábláján

Egyéb egyéni
2025.12.06. 07:42
Ezek is érdekelhetik