Rögbi: gofrizni mentek, tömegesen megfertőződtek a koronavírussal

2021.02.27. 14:52
null
Illegálisan elhagyta a csapat számára kijelölt buborékot a francia válogatott több tagja (Fotó: AFP – illusztráció)
Roxana Maracineanu francia sportminiszter kilátásba helyezte, hogy visszavonja a rögbiválogatott mentességét a járványügyi szabályok alól, ha sürgősen nem kap elfogadható magyarázatot arra, miként fertőződhetett meg koronavírussal a keret 11 játékosa és a stáb több tagja.

 

Az idei Hat Nemzet Kupa-sorozatban két forduló után élen álló együttes a harmadik körben vasárnap fogadta volna a skótokat, de a francia szövetség (FFR) a héten elvégzett tesztelés eredménye miatt csütörtökön kénytelen volt elhalasztani a találkozót. Bernard Laporte, az FFR elnöke szerint senki nem vonható felelősségre a történtek kapcsán, ezzel azonban nem értett egyet Roxana Maracineanu.

Sajtóhírek szerint február 6-án, amikor Rómában játszott a válogatott, a keret több tagja is elhagyta a nemzeti együttes buborékját és gofrit evett az olasz fővárosban.

A sportminiszter kiemelte: az FFR elnöke a torna előtt ellátogatott hozzá, és szigorú protokollt mutatott be, valamint ígéretet tett arra, hogy azt a válogatott játékosok betartják. Maracineanu hozzátette: most, hogy látják, mi történt, alapos vizsgálatot és elfogadható magyarázatot vár. Hangsúlyozta: amennyiben ez nem történik meg, a válogatottnak adott mentesség érvényét veszti, a csapat pedig kénytelen lesz visszalépni az idei tornától.

„Nem emlékszem olyanra a protokolljukban, hogy a játékosok a szállodát elhagyva kimehetnek a városba gofrit enni, majd tesztelés nélkül visszatérhetnek a válogatott buborékjába” – mondta Maracineanu.

A franciák a program szerint a skótokon kívül még az angoloknál vendégeskednek március 13-án, majd zárásként egy héttel később a walesieket fogadják.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: a svédek világklasszisa, Duplantis 3–1-es győzelmet vár a franciák ellen

Foci vb 2026
3 órája

Amerika pite: a világ legjobb játékosa és az aranylabdás is Franciaországnál – vb-kibeszélő, 16. nap

Foci vb 2026
2026.06.27. 08:34

„Hihetetlen a támdósorunk” – Dembélé a csapategységet dicsérte a csoportgyőzelem után

Foci vb 2026
2026.06.27. 00:37

Dembéléé a második leggyorsabb mesterhármas, ő a harmadik francia triplázó – statisztikák

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:42

Dembélé főszereplésével a franciák simán nyerték a csoportrangadót a norvégok ellen

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:00

A magyar rögbisek három győzelemmel zárták a chisinaui Eb-kör első napját

Egyéb csapat
2026.06.26. 19:58

Haaland nem kezd a norvégoknál, a franciáknál ott van Mbappé a csapatban

Foci vb 2026
2026.06.26. 19:48

Gigászok csatája az I jelű kvartettben a csoportelsőségért

Foci vb 2026
2026.06.26. 13:56
Ezek is érdekelhetik