A megszűnés határán a Nyíregyháza csapata

„Annyiban óvatosabban fogalmaznék, hogy én erről egymagam nem dönthetek, és sok próbálkozás után szerda délelőtt végre találkozom Tukacs István klubelnökkel" – mondta a Nemzeti Sportnak Ludvig Zsolt, aki 2001 óta dolgozik vezetőedzőként, 2003 óta pedig ügyvezetőként a szabolcsiaknál.

„Azt nem mondom, hogy ha én nem vagyok, már nincs csapat, de nagyképűség nélkül állíthatom, hogy sokat tettem érte. Elkeseredett mondatomnak van alapja, elég ha összevetünk két adatot: 2003-ban hetvenmilliót tett ki, ebben az idényben huszonnyolcmillió forint a költségvetésünk. Ahogy akkor is voltak, most is vannak lyukak, egyes tervezett tételek nem érkeztek meg. Február elején a BSE elleni hazai meccsünk megrendezése is veszélybe került; a bírókat sem tudtuk volna kifizetni, ha nem érkezik meg – a találkozó délutánján! – az ütemezett önkormányzati támogatás. A helyzetünket azért látom csaknem kilátástalannak, mert ha megmentőnek hitt szponzorokat szeretnénk győzködni, nem tudunk felmutatni eredményt. Minimális célunkat, a bajnoki elődöntőbe jutást sem értük el."

A valamikor profi Nyíregyháza átmeneti félprofesszionális szintről mára eljutott az amatőr státusig; játékosai napi egyszer edzenek, dolgoznak vagy tanulnak, igaz, némi juttatást azért kapnak – az elődöntős prémimum persze ugrott.

Az idény közben jelentkező pénzhiányt Ludvig Zsolt saját anyagi erőből pótolgatta, így mára milliós nagyságrendű kényszerbefektetéssel büszkélkedhet, ami természetesen visszajár neki. A szakember ugyanakkor nem feltétlenül a rossz körülményekre hivatkozik, amikor a kudarcot magyarázza:

„Úgy éreztem, a játékosoknak már nem a röplabda volt az első, mindig akadt valami előbbre való. A körülményekre tekintettel emberileg megértem őket, ám edzőként egyáltalán nem."