Gyász: 41 évesen elhunyt a NASCAR legendája, Kyle Busch

M. B.M. B.
2026.05.22. 09:59
null
Kyle Busch (1985–2026) (Fotó: Getty Images)
Elhunyt Kyle Busch NASCAR-versenyző – közölte a versenysorozat hivatalos X-oldala.

A 41 éves Busch halálának pontos okára nem derült fény, ám néhány órával a halálhír előtt arról adtak ki közleményt, hogy váratlan, de súlyos betegséggel kórházba szállították, s emiatt a hétvégi, Coke 600-as versenyt is kihagyta. Egy korábbi, május 10-én rendezett versenyen Busch arról számolt be a csapatrádión, hogy orvosi vizsgálatra van szüksége a futam után – a Fox közvetítése szerint a versenyző akkoriban arcüreggyulladással bajlódott. 

Kyle Busch a NASCAR egyik legjobb és legkeményebb pilótájaként volt ismert, a sorozat legmagasabb osztályának számító Cup Seriest kétszer (2015, 2019) nyerte meg, 63 futamgyőzelmével a vonatkozó örökranglista kilencedik helyén áll. A másik két országos sorozatban rekordernek számít: az O'Reilly Seriesben 102 alkalommal, míg a Truck Seriesben 69-szer intették le őt elsőként.

 

 

Legfrissebb hírek

Meghalt Bo Johansson, a dán válogatott egykori sikerkovácsa

Minden más foci
4 órája

A Buffalo Bills leküzdötte az egyik démont, amely évek óta az útjában állt

Amerikai sportok
2026.10.13. 12:49

Gyász: elhunyt Sóvágó Lajos, a magyar férfi tornászválogatott korábbi szövetségi kapitánya

Torna
2026.10.07. 17:38

Gyász: elhunyt a szöuli olimpia tornászbajnoka

Egyéb egyéni
2026.10.05. 09:52

Gyász: lelőtték a Botev Plovdiv tulajdonosát

Minden más foci
2026.09.30. 11:26

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
2026.09.26. 10:04

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11