F3: Gabriel Bortoleto nyerte meg a 2023-as idényt

2023.09.02. 14:43
null
Gabriel Bortoleto lett a 2023-as idény legjobbja az F3-ban (Fotó: Twitter/Formula–3)
Már az utolsó versenyhétvége időmérőjén eldőlt, hogy a Formula–3 2023-as idényének bajnoka Gabriel Bortoleto lett. A Trident brazil versenyzője ezután sem dőlt hátra, s a második helyen ért célba a monzai sprintfutamon.

 

Monzában rendezték a Formula–3 2023-as idényének utolsó fordulóját. A hétvége kezdete előtt Gabriel Bortoleto előnye már akkora volt a bajnoki tabella élén, hogy versenyben maradt két riválisa, Paul Aron vagy Josep María Martí csak abban az esetben késleltethette volna a bajnokavatást, ha megnyeri az időmérőt.

Csakhogy F3-as pályafutása során először a pole pozíciót Oliver Goethe szerezte meg a monzai időmérőn, így Bortoleto bajnoki címe már a versenyhétvége elején biztossá vált. Persze az idény utolsó versenyeit így is megrendezik, a szombati program például az F3-as sprintfutammal vette kezdetét, amely végén a nagy versenyt futó Bortoleto a dobogón ünnepelhetett.

A győzelem egyébként az első rajtkockából induló, ám a vezetést egy időre elveszítő Franco Colapintóé lett. Mögötte Bortoleto ért célba, harmadikként Mari Boya látta meg a kockás zászlót.

Az F3-as szezonból már csak a vasárnapi főfutam van hátra, amelyet Goethe kezdhet meg a pole-ból. Jelen állás szerint a következő idény 2024. február végén veszi kezdetét Bahreinben.

Legfrissebb hírek

A Monza otthon tartotta a három pontot a Sassuolo ellen

Olasz labdarúgás
2026.09.18. 22:53

Hétvége a sebesség templomában – fókuszban Monza

Képes Sport
2026.09.17. 19:43

Lobotka szállította a Napoli-sikert, Sassuolóban kikapott a Juve

Olasz labdarúgás
2026.09.13. 22:48

Verstappen a „Fiat Puntóval” is dobogós lett Monzában

F1
2026.09.09. 07:53

Antonelli a monzai sikere után már második az olasz örökranglistán

F1
2026.09.08. 10:33

Olasz Nagydíj: dolce vita és erődemonstráció a 20 éves Antonellitől – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
2026.09.07. 11:12

Leclerc nem látott rendesen a jobb szemével a balesete után, további vizsgálatokon kell átesnie

F1
2026.09.06. 20:20

Antonelli monzai győzelmével végleg eldőlt a bajnoki cím sorsa?

F1
2026.09.06. 19:32