Autósport: a Formula–1-ből kirúgott De Vries visszatér a Formula–E-be

H. L.H. L.
2023.09.27. 12:38
null
De Vries a Formula–E-ben folytatja a pályafutását (Fotó: AFP)
A Formula–1-es AlphaTauritól a Magyar Nagydíjat megelőzően menesztett Nyck de Vries hivatalosan bejelentette, hogy visszatér a Formula–E-be, ahol a Mahindra versenyzője lesz.

 

 

Mint ismert, a júliusi Magyar Nagydíjat megelőzően jelentette be a Red Bull, hogy azonnali hatállyal elküldi a várakozásokon alul teljesítő Nyck de Vriest, és a helyére Daniel Ricciardót ülteti az AlphaTauriban. Noha a holland versenyző a váratlanul rövid Formula–1-es pályafutását követően visszaült az iskolapadba, sokáig nem marad távol a versenyzéstől, hiszen a Formula–E-ben szereplő Mahindra-csapatnál folytatja, ahol Edoardo Mortara lesz a csapattársra.

„A Formula–E-be olyan érzés visszatérni, mintha hazatérnék. Három éven keresztül voltam részese a Formula–E-családnak, és mindenkit nagyon jól ismerek. Várom már, hogy újra ismerős közegben lehessek, és visszatérhessek oda, ahol végső soron mindig is szerettem versenyezni” – jelentette ki a holland, majd kitért arra is, hisz az előző évet a konstruktőri tabella tizedik, vagyis utolsó előtti helyén záró Mahindra javulásában.

„Igazán izgalmas egy olyan nagy autóipari gyártóhoz csatlakozni, mint a Mahindra, és képviselni őket a Formula–E-ben. A csapat jövőre vonatkozó tervei nagyon izgatottá tesznek. Az alapok már most erősek, és az alakulatnak minden feltétele megvan ahhoz, hogy sikeres legyen. Nem titok, hogy nehéz rajtot vettek a Gen3-as korszakban, de az idény második felében már láthatóak voltak a pozitív jelek a fejlődésre. Hiszek benne, hogy tovább építkezhetünk az eddig tanultakra, és további változtatásokkal, valamint a jövőt illető tervekkel még nagyobb előrelépést tehetünk meg a teljesítmény terén.”

De Vries a 2020–2021-es kiírásban bajnoki címet szerzett, pont az új csapattársát, Mortarát győzte le. A következő idény január 13-án rajtol Mexikóban.

A 2023-as Adatbank ide kattintva érhető el.

Legfrissebb hírek

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36

Antonelli-győzelem és Hamilton-dobogó Kínában! A két McLaren el sem tudott rajtolni

F1
2026.03.15. 07:40

Minden egyes kör a túlélésről szól. Egyáltalán nem élvezem – Verstappen

F1
2026.03.14. 18:36
Ezek is érdekelhetik