TCR World Tour: kettős Hyundai-győzelem; Michelisz második Argentínában

Vágólapra másolva!
2023.08.26. 21:23
null
A Hyundai kettős győzelmet aratott (Fotó: Twitter/HMSGOfficial)
Mikel Azcona aratott győzelmet a TCR World Tour argentínai versenyhétvégéjének első futamán. Mögötte a csapattárs, Michelisz Norbert látta meg a kockás zászlót, Rob Huff lett a harmadik.

 

 

Yann Ehrlacher szerezte meg a pole pozíciót az argentínai időmérőn, így ő várhatta az élről a piros lámpák kialvását az első versenyen. Mellőle a Hyundai magyar versenyzője, Michelisz Norbert indulhatott, míg a második sorban Mikel Azcona és Rob Huff foglalhatott helyet.

Bár Michelisz remek rajtot vett, és azonnal az élre állt, nagy volt mögötte a mozgolódás, és az Ehrlacher, Huff és Azcona alkotta hármas szorosan tapadt rá, így kénytelen volt folyamatos nézni a visszapillantó tükröt. Huff először külső íven elment az egyéni összetettet vezető francia mellett, majd a Hyundai magyarja ellen is sikeres offenzívát indított, igaz, a két autó összeért, aminek következtében Michelisz több pozíciót is veszett, és visszaszorult a negyedik helyre.

A magyar pilóta a csapattársa, Azcona mögé sorolt be, azonban hiába tapadt eleinte a spanyolra, rövidesen már Néstor Girolami támadta. Újabb pozíciócsere viszont nem történt, hiszen Mattias Milla leállása miatt a pályára küldték a biztonsági autót. A mentés meglehetősen elhúzódott, több mint tíz percen keresztül tartott a korlátozás, és mire újra zöld jelzést kapott a mezőny, már csak bő tizenegy perc volt hátra a kockás zászlóig.

Huff megtartotta az első helyet az újraindításnál, mögé Ehrlacher sorolt be, míg mögötte a két Hyundai viaskodott egymással, amit kihasználva Girolami megelőzte a magyar pilótát. Az ötödik pozícióba visszaeső Michelisz ugyanakkor nem hagyta magát, és hamarosan visszaelőzte az argentint, míg előttük Azcona csatázott Ehrlacher-val, és lépett fel a második helyre.

Nem kellett sok Michelisznek sem, rövidesen ő is áthámozta magát a bajnoki riválisán, aki nem sokkal később további egy pozíciót vesztett, mertGirolami is megelőzte őt. A két Hyundai-versenyző ezt követően megkezdte a felzárkózást a vezető Huffra, ám Azcona hiába ért fel rá, és tapadt szorosan az Audira, újabb biztonsági autós szakasz következett, miután Girolami alatt adta meg magát a Honda.

Az autómentés ezúttal sem zajlott gördülékenyen, és az idő is lepergett, így a mezőnyt végül egyetlen körre engedték el. Huff számára ezúttal már nem volt menekvés, Azcona szorosan tapadt rá, ráadásul hibázott, amit kihasználva mindkét Hyundai elment mellette.

Azcona ezt követően már nem engedte ki a vezetést a kezei közül, és győzelmet aratott Argentínában, mögötte Michelisz látta meg a kockás zászlót, míg Huff harmadikként szelte át a célvonalat. A negyedik Ma Csing-hua lett, majd Fabian Yannantuoni, Ehralcher, Juan Angel Rosso, Bernardo Llaver, Ignacio Montenegro, valamint Pedro Cardoso tette teljessé a pontszerzők sorát.

Folytatás vasárnap 17 óra 10 perckor a második futammal.

Az egyéni összetett állása 11 verseny után: 1. Yann Ehrlacher (francia, Lynk & Co) 266 pont, 2. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 250, 3. Mikel Azcona (spanyol, Hyundai) 243, 4. Rob Huff (brit, Audi) 225, 5. Thed Björk (svéd, Lynk & Co) 190, 6. Néstor Girolami (argentin, Honda) 190, 7. Frédéric Vervisch (belga, Audi) 179.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik